Mitől lesz jobb a székelyeknek? A zászlólengetés groteszk nemzetpolitikája

H_A Címkék: nemzetpolitika Jobbik Magyarország Kövér László Románia Fidesz-KDNP székely zászló diplomáciai botrány KMKF2013.02.16. 16:55

Olvasom, hogy Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke (mellékállásban Nyírő József hamvainak hivatásos hurcolászója) kezdeményezésére, a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából kitűzték a székely zászlót a parlament épületének homlokzatára.  A pontosság kedvéért és nagyon halkan azért tegyük hozzá: enyhe csúsztatás van a dologban. Az országgyűlés február 12-i munkanapján ugyanis a jobbikos Szávay István „Mindannyian székelyek vagyunk!” című felszólalásában már előállt ezzel a kezdeményezéssel. Azt kérte, kerüljön ki a székely lobogó az Országházra, és mindaddig legyen kint, amíg a „szimbolikus erőszak a Székelyföldön véget nem ér”. Amellett, hogy ebben a konkrét esetben semennyire nem érdekel, hogy a Fidesz miként konvertálja saját ötletévé a tőle jobbra elhelyezkedő párt kezdeményezését, felmerül bennem a kérdés: mi a vértől lesz jobb a székelyeknek? Ettől a zászlólengetéstől vajon?

kep.jpgHiszen nagyon úgy néz ki, a székely zászló körüli elhúzódó (diplomáciai) mizéria (itt nyomon követhető az események egymásutánisága) az idő múlása ellenére sem mozdult ki a holtpontról. Ha Martonyi Jánost kérdezzük, a román politikai elit retorikája veszélyezteti a zöld ágra vergődést ebben az ügyben, ha a román külügy álláspontjára vagyunk kíváncsiak, akkor egyértelmű, hogy Budapest provokál  a székely zászlóval.  Bármennyire közhelyesnek tűnik, az igazság már megint valahol félúton keresendő. Annál is inkább, hogy dacára a számos román értelmiségi állásfoglalásnak, amely a székely zászló szabad használatának nem ördögtől valóságát hirdeti, a román kormányzat egyelőre hajthatalannak látszik ebben a kérdésben.

Nyilván nem lehet a végtelenségig azzal érvelni, hogy már megint nem megfelelő a pillanat arra, hogy ezekről a kényes kérdésekről beszéljünk. Azonban kétségtelen, hogy Németh Zsolték kijelentései marha szarul jöttek most, amikor a Románia területi-közigazgatási felosztásáról szóló vita kezdődik. Az a vita, amelyben nem Némethnek, Martonyinak, Semjénnek, Kövérnek vagy Szávaynak, hanem a romániai magyarság válaszott képviselőinek kell a 2/3-os román többséggel kompromisszumra jutniuk. Van-e annyi magyarországi önkormányzaton kitűzött székely zászló, amely e kompromisszum létrejöttéhez segítséget nyújthat?

A magyar kormány baráti zászlókitűzési akciója pont annak a nyilvánvaló jele, hogy kurvára nem tud mit kezdeni ezzel az üggyel a románokkal szemben. Nemes, szép gesztus, hogy a Fidesz-KDNP úgy látja, a Székelyföld melletti szolidaritás és az egységes magyarság hitvallása a kitűzött zászlók számával mérhető, azonban én határozottan azt gondolom, hogy a zászlólengetés távolról sem egyenértékű a felelős és pragmatikus nemzetpolitizálással. Figyelmükbe ajánlom, hogy saját soraikban is vannak olyanok, akiknek egyáltalán nem elítélhető módon marhára elegük van

„a nagy megmondókból, az állandó kokárda viselőkből, a székely emberek vendégszeretetét kihasználó, zabálni kijáró naplopókból, a piros-fehér-zöld színek, és a kereszt mögé bújó talpnyaló, hataloméhes ‘nemzeti’ karrieristákból, a nagy Magyarország térképet autójukra kiragasztó elmebetegekből, akik azt hiszik, hogy most megmutatják, ki is az erős gyerek” (Szehofner József, Tatárszentgyörgy városvezetője, aki nem volt hajlandó kifüggeszteni az arany-kék lobogót)

Verjen meg a jegeseső, de nekem is elegem van ebből egy ideje.  Úgy látom, hogy a magyar szegregációval, autonómiával, vagy akár a nemzeti szimbólumok használatával kapcsolatos román félelmeket továbbra sem a zászlólengetésen alapuló féltégla elmélettel, hanem racionális közvitával és egészséges párbeszéddel lehetne eloszlatni. Egyelőre azonban nagyon úgy fest, egyik kormánynak sincs stratégiája erre, és hajlandósága még kevésbé. A Ki a faszagyerek? című akadályversenyként értelmezett román-magyar konfliktusos kapcsolat semmi másról nem szól, mint arról, hogy Európa peremén, két válságban lévő ország mindenkori politikusainak minden ürügy jól jön a botránykeltésre, a nagyrészt minden alapot nélkülöző, de annál komolyabb következményekkel járó provokációkra.

Ebből a megvilágításból akár kulcsfontosságú is lehetett volna a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának éppen lezajlott ülése. Az utórezgéseket, az elfogadott állásfoglalást szemlélve, leginkább a nagy semmivel maradtunk, és egyáltalán nem kerültünk közelebb bármilyen végkifejlethez. Elkönyvelhettük, hogy Kövér László alatt már megint nem nyílt meg a föld, amikor nemzetpolitikai dimenzióban egységes fellépésről beszélt. Arról, hogy szerinte nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. Az a politikus, aki mindent elkövetett azért, hogy a romániai magyarság minél több fele szakadjon, és többször nyíltan foglalt állást az általa szimpatikusnak vélt formáció mellett, és sűrű kommunistázás közepette, majdhogynem közönségesen küldte el melegebb éghajlatokra az általa rühellt erdélyi magyar képviseletet, most egységes fellépést szorgalmaz. Tudomásul vehettük azt is, hogy a KMKF állásfoglalásában üdvözli a Szász Jenő-féle Nemzetstratégiai (kirakat) Kutatóintézet megalapítását (anyám!), és hogy szolidaritás, támogatás a négyzeten, csak így tovább. 

Ja, és hogy mitől lesz jobb a székelyeknek? Az mindegy. Lényeg, hogy fél napra az Országgyűlés épületén is lengedezett a székely zászló. Mit is mondhatnék? Nemzetpolitikai groteszk reloaded.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr765083697

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Székely zászló a Parlamenten 2013.02.16. 21:02:58

Aki nem lép egyszerre, nem kap bélest estére - mondotta Kövér László és megpödörte bajuszát. (kép: Pécsma.hu) Kint van a székely zászló a Parlamenten - értesült az MTI. Ebben a mondatban minden benne van: „Kint a székely zászló a Parlament...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 14:00:07

@Sicu Lus:
åland kistérségi szinten lehet autonóm. tehát nem azt mondják, hogy a svéd népnek lennének előjogaik egy finn fennhatóság alá tartozó szigeten. hanem azt, hogy skandináviában minden kistérségnek lehessen tanácsa. mint ahogyan a nagyobb városrészeknek is lehet. budapesten a ix. kerületnek van saját tanácsa. ugyanúgy lehet kézdiszéknek, vagy akár åland szigetének is. mert ezek az európai unióban ugyanazon területi besorolás alá esnek. azt nem értitek meg, hogy nem elég verni az asztalt, hogy "autonómia." hanem le kellene írni, hogy pontosan mit is akartok. és ez az egész hogyan illeszkedne be az európai jogrendbe.

na most ha olyan autonómiát akarnátok, amivel skócia rendelkezik, akkor annak kellene valamilyen komoly földrajzi-történeti megalapozottság. szerintem a székelyföld ilyennel sem rendelkezik (mert akkor a hajdúság is lehetne egy önálló régió). de ami ennél nagyobb probléma, hogy egy önálló országrészhez kellene egy jelentősebb város. ez marosvásárhely lehetne. amiben román többség van.

tehát nem arról van szó, hogy európában ne lehetne a megyékhez, vagy a régiókhoz jogokat kötni. az unió mást se akar. mint megyegyűlésekkel, a tartományi gyűlésekkel csorbítani az országgyűlések jogkörét. azért, hogy legyen európai törvényhozás. de ezt minden oldalon a nacionalisták akadályozzák. és az európaiak szemében a székely szakadárok ugyanolyanok, mint a baszkok, vagy az összes etnikai csoportosulás, amelyik nem akar illeszkedni az uniós jogrendhez.

szóval egyszer próbáljátok már meg nem érzelmi alapon viszonyulni ehhez az egészhez. és nem feudális előjogból levezetni az igényeket.

GERI87 2013.02.17. 14:01:10

@$pi$:

"Pár éve a szlovákok a lehető legmagasabb autonómiát kapták,"

"autonom szlovákia" mi ez a fasság ha szabad kérnem?
Szlovákia független állam.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 14:02:41

@GERI87:
persze. erre mondják azt brüsszelben, hogy menjetek a fenébe. milyen előjogok illetik meg a székelyeket? mi ez valami horda? nem egyenlő jogok kellenek? rögtön előjogok? értem, hogy a székely ember a kis bicskában a pörge kalapjában nemesnek születik. de akkor ilyen alapon a habsburgok maguknak követelhetnék az egykori monarchiát. ne vicceljetek már.

$pi$ 2013.02.17. 14:02:54

@takács bálint: "tényleg itt vannak már debrecen határában mikepércsen alatt a román tankok. ne őrülj már meg teljesen."

Hát jah, elképzelhetetlen ugye. Gondolom azt is teljesen lehetetlennek tartod, hogy Kolozsvárt egyszerűen csak Romániához csatolják egyszerűen úgy, hogy elfoglalják...

"de ez ökölrázással vélhetően nem fog menni"

Jah, erőszakkal, ellenségeskedéssel nem is lehet elérni semmit, ugye. Erdély is úgy került Romániához, hogy a Román hadsereg virágokat meg bonbont küldött és szépen mosolygott... aha.

$pi$ 2013.02.17. 14:03:47

@GERI87: "autonom szlovákia" mi ez a fasság ha szabad kérnem?
Szlovákia független állam.

Igen, és a "független állam" európában a legmagasabb fokú autonómia.

sjános 2013.02.17. 14:09:01

@takács bálint: 2013.02.17. 13:36:18 egész jó hozzászólás! Azért hozzá fűzném....a mostani helyzethez is! 1.Miért a Fidesz? Bármihez nyúlt Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján....elbaszta! Miért hiteles??? Tehetségtelen emberek, elképzelés nélküli nemzet politika!
2. Azt gondolnám az Anyaország dolga az lenne, hogy támogassa a magyar nyelv és kultúra fennmaradását, az iskolákat a képzéseket és az európai diplomáciába elfogadott módon segíteni a helyi! magyar politikai képviselőket! Nem felesleges botrányokat provokálva! 3. A mindenkori magyar politikai képviseletet támogatni! Ha az az RMDSZ....akkor Őket! Nem 2-3 liebling zsebébe tömködni a támogatást! (Szász-Tőkés)
Persze...lehet rosszul gondolom...:)

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 14:09:02

@$pi$:
oké, de ha azt mondod, hogy szlovákia a szlovákoké és így székelyföld legyen a székelyeké, akkor a szórványban élők jogairól le kell mondani. szerintem nincs ma olyan politika, ami az kárpát-medencei, vagy akárcsak az erdélyi összmagyarság érdekeit figyelembe venné.

nekem úgy tűnik, hogy a székelyföldön van egy hangos csoport, amelyik veri az asztalt. de valójában ez csak arról szól, hogy az európai forrásokat ki ossza el. ki lopja szét azokat. ahogyan magyarországon is erről szól a politika. kinél legyen a kincstár kulcsa. ki lopja el azt a több vagon pénzt, amit a hülye európaiak betolnak. mert azt hiszik, hogy attól lesz tömeges felzárkózás. ez arról szól, hogy néhány tökfej feudális hadúr lehessen. ezért van a zászlólengetés oda-vissza.

sjános 2013.02.17. 14:13:23

És úgy egyébként, miközben abszolút megértem az erdélyi autonómia törekvést, kíváncsi lennék a sok igaz magyar ember hozzá állásához, ha mondjuk a hazánkban élő németek vagy szlovákok egyszer csak elő állnának...pl mondjuk a szlovákok a Pilisben-Gödöllő környékén....hogy szlovák autonómiát szeretnének! Szerintetek milyen reakciók lennének??

GERI87 2013.02.17. 14:15:30

@takács bálint:

A székely autonómia követelések etnikai, területi alapúak és a tömbmagyarság megmaradása szempontjából fontos és jogos követelés.
Pont.

Az unió elismeri a jelenlegi államhatárokat, az hogy a közigazgatás milyen és van e autonómia azt belügynek tekinti.
Szintén belügy hogy az állam szövetségi rendszerű e vagy egységállam.
van ahol tartományok megyék járások is vannak és ezeknek van uniós szintű besorolása, (pl LAU1, NUTS3 stb) van ahol nincsenek, tökmindegy.
Vannak úgynevezett eurorégiók, de ez gazdasági kulturális alapú és NEM írja felül az államot és SOHA nem is volt ilyesmire törekvés.

Amiről te beszélsz az a kis agyad szüleménye, semmi több.

GERI87 2013.02.17. 14:16:50

@$pi$:

teljesen felesleges besorolás, az uniót államok alkotják, az államiság nem az uniótól ered így nem lehet "uniós autonómia"...

$pi$ 2013.02.17. 14:18:08

@takács bálint: "de ha azt mondod, hogy szlovákia a szlovákoké és így székelyföld legyen a székelyeké, akkor a szórványban élők jogairól le kell mondani."

Nem egészen. Én azt mondom, hogy Erdély legyen az Erdélyben lakó embereké. Éljenek szabadon, válasszák meg a vezetőiket, válasszák meg a törvényeiket és határozzák meg szabadon, hogy mire költik az adójukat. Ha akarnak lépjenek szövetségre más országokkal, Magyarországgal vagy Romániával vagy ahogy akarják.

Bátor, büszke emberek, megérdemlik, hogy a saját sorsukat irányítsák, legalább annyira mint a magyarok vagy a románok. Nacionalista vagyok, de egy percig sem ringatom magam abba az álomvilágba, hogy Erdélyt Budapestről kellene vagy lehetne irányítani.

"ezért van a zászlólengetés oda-vissza"
Mindig, minden oldalon vannak mocskok akik megrpóbálják a maguk pecsenyéjét sütögetni. Attól még lehet igaza az egyik oldalnak... sőt néha mindkettőnek... de persze néha egyik oldalnak sincs...

GERI87 2013.02.17. 14:20:07

@takács bálint:

Nem előjogokról van szó te sötét.
Dél-tirol is rendelkezik autonómiával.

Ez nem jár, vagy nem jár hanem ki kell harcolni, léte nem léte sok mindentől függ, de ez belügy.
Az unió nem foglal állást ez ügyben.
Van ahol van és van ahol nincs.

"a székely ember a kis bicskában a pörge kalapjában nemesnek születik. de akkor ilyen alapon a habsburgok maguknak követelhetnék az egykori monarchiát. ne vicceljetek már. "

Mi hablatyolsz te szerencsétlen? Mi bajod van? Hülye vagy vagy csak fogyaték?

$pi$ 2013.02.17. 14:22:46

@GERI87: az államiság nem az uniótól ered így nem lehet "uniós autonómia"...

Mi ez a zavaros levezetés? Mi a fene az, hogy "úniós autonómia"? Az autonómia önrendelkezést jelent. Az Európai Úniót államok, országok alkotják. Az országok rengeteg tekintetben, nagymértékű autonómiát élveznek. Az Európai Úniában senki, semmi nem élvez olyan mértékű autonómiát mint az országok.

Nem tudom elképzelni sem, hogy mit nem lehet ezen érteni.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 14:24:08

@sjános:
szerintem (állam)szövetségi keretek között kell szervezni a kultúrát. ha én politikus lennék, akkor az első dolgom az lenne, hogy megkérjem, hogy erdély ügyében közvetítsenek a németek. mondjuk a szászok. de ha kell akkor üljünk le strasbourgban. szlovákia és magyarország konfliktusait szövetségi keretek között próbáljuk rendezni bécsben.

mert végül is a magyar, a szlovák és a román nemzet is abban érdekelt, hogy olyan szövetségi iskolarendszer alakuljon ki, amibe a osztrák-német-svájci ipar és pénzipar, valamint a franciák biztonsággal befektethetnek. tehát valamilyen európai rendezést kell találni. csakhogy mindenki látja, hogy ezekben a térségekben a politikusok feudális hűbéri rendszert akarnak kiépíteni. és ehhez használják a szociális demagógiát és a nemzeti populizmust. amíg erre az emberek vevők addig nem lehet mit tenni.

magyarország az elmúlt 2-3 évben a maradék diplomáciai tekintélyét 20-30 évre eljátszotta. persze ez csak azért lehetséges, mert a szocialisták ehhez előkészítették a terepet.

GERI87 2013.02.17. 14:24:23

"abszolút megértem az erdélyi autonómia törekvést,"

Nincs erdélyi autonómia törekvés, a lakosság 75%-a román, a székely tömböt leszámítva pedig 90% feletti a románok aránya.

Ez olyan mintha Békés megyei autonómiáról beszélnél...semmi értelme és nem is követeli senki aki nem álomvilágban él.

$pi$ 2013.02.17. 14:26:58

@sjános: "a hazánkban élő németek vagy szlovákok egyszer csak elő állnának...pl mondjuk a szlovákok a Pilisben-Gödöllő környékén....hogy szlovák autonómiát szeretnének!"

Én a svábokat támogatnám. A szlovákokat nem ismerem, de a svábokat igen, csakhát azt ne feledjük el, hogy olyan kevesen vannak, hogy néhány falu autonómiaájáról beszélnénk. Megválaszthatnák a saját polgármesterüket... hiszen most is megválaszthatják...

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 14:29:34

@GERI87:
a székelyföldnek annyi történeti alapja van, hogy a székelyek etnikai alapon előjogokat kaptak.

de ha a székelyföld önálló lenne, akkor az erdélyben élő szórvány magyarság brutális kisebbségbe kerülne. és vagy a marosvásárhelyi románok. ők is a székelyföld részei lennének. vagy ha nem, akkor mi lenne válaszuk? a székelyek húzzanak el onnan. ha egyszer az nem székelyföld. ezek után mondjuk mit mondanának a délvidéki nacionalisták a szerb-vajdaságban.

GERI87 2013.02.17. 14:31:36

@$pi$:

"Ha akarnak lépjenek szövetségre más országokkal, Magyarországgal vagy Romániával vagy ahogy akarják."

Látom, te sem ismered a helyzetet, különben fel sem merülne benned ilyesmi...

"legalább annyira mint a magyarok vagy a románok."

nincsenek külön erdélyiek, ez max lokálpatriotizmus de nem a nemzettel egyenérték identitás.

"egy percig sem ringatom magam abba az álomvilágba, hogy Erdélyt Budapestről kellene vagy lehetne irányítani."

helyette a nemlétező erdélyiségen alapuló erdélyi államiság, különállás tévképzetét babusgatod...

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 14:32:16

@GERI87:
az uniós jog felette áll mindennek. ezért állíthatták orbán viktort a szőnyeg szélére. aztán látták, hogy ez nem megy. és hagyják az egészet a picsába. ezért csinálhat victor ponta is akármit. mert látja, hogy brüsszel orbánt nem rúgta seggbe.

$pi$ 2013.02.17. 14:32:25

@GERI87: "Ez olyan mintha Békés megyei autonómiáról beszélnél..."

De miért lenne már olyan? Mikor volt Békésnek saját fejedelme? Mikor csatolták Magyarországhoz? Mikor volt Békésben erőszakos magyarosítás? Mikor volt Békés akkora mint Erdély? Mikor követelte Békés az autonómiát?

Mi a fenének akarsz Békésnek autonómiát adni, amikor nem kérték soha és miért nem akarsz Erdélynek autonómiát, amikor azok meg követelik? Ez valami nagyon kifordított logika, ezt fel nem foghatom.

GERI87 2013.02.17. 14:33:26

@takács bálint:

"erdély ügyében közvetítsenek a németek. mondjuk a szászok."

Nem ismered az erdélyi etnika viszonyokat, ha már véleményed van a témáról illene kicsit tájékozódni....

GERI87 2013.02.17. 14:35:40

@takács bálint:

székelyföld Románián belül akar autonómiát ami egy kiterjesztett nyelvi, kultúrális autonóm megye szinten lenne, lakosságszáma és területe alapján (lásd Tirol) nem szakadnak el sehonnan.

GERI87 2013.02.17. 14:36:37

@takács bálint:

"a székelyek húzzanak el onnan. ha egyszer az nem székelyföld."

Tirolból sem húzott el az olasz és máshonnan sem a német vagy a ladin.....hülyeségeket beszélsz.

$pi$ 2013.02.17. 14:36:56

@GERI87:
"helyette a nemlétező erdélyiségen alapuló erdélyi államiság, különállás tévképzetét babusgatod..."

Lószart mama, erdélyben lakó magyaroktól és képzeld románoktól hallottam, akik elmagyarázták, hogy tele van a hócipőlyük a román és a magyar kormánnyal is. Inkább menne mindkettő a csába és hagyná őket békén.

De nem én akarom megmondani, mondják meg ők maguk. Én csak azt támogatom, hogy ők maguk dönthessék el (autonóm módon), hogy mit is akarnak.

GERI87 2013.02.17. 14:40:48

@$pi$:

Példa volt te idióta, pont annyira NINCS szükség erdélyi autonómiára vagy államiságra és NEM is követeli senki mint ahogy Békés megy sem akar ilyesmit és nincs is rá ok.

Az hogy Erdélynek milyen volt a történelme teljesen mindegy ma már, a lakosság többsége román és semmiben sem különbözik a regáti románoktól, nem céljuk a különállás az autonómia.
Ennyi erővel a Dunántúl is kapjon autonómiát mert valaha egységes római provincia volt.
érted az összefüggést?

GERI87 2013.02.17. 14:43:54

@$pi$:

Románok vannak meg magyarok, nincs olyan hogy közös erdélyiség.
Csak olyan értelemben hogy vannak dunántúliak...

sjános 2013.02.17. 14:45:47

@$pi$: Igazából csak arra gondoltam....hogy előbb talán itthon kéne sepregetni....megoldani az itteni kisebbségi kérdéseket..:)...hmm...mintha lenne egy "picit" probléma...és csak utána beszólogatni másoknak hogy, hogy kéne csinálni!

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 14:46:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
most éppen még van 27 conseil régional. de ha jól tudom, akkor el akarják törölni. és 96 conseil général lesz helyette.

szerintem lehetne tartományi gyűlés és megyegyűlés is. eltérő hatáskörrel. az autonóm tartomány (région) szervezhetné a kultúrát. úgy, hogy a térségben minden nemzetiség autonóm. de nem területében, hanem kultúrájában. a szuverén megye feladata (départment) az, hogy megszervezze az egységes (uniós) közigazgatást. így lehetne összeurópai törvényhozás. a probléma, hogy így a francia nemzetgyűlés (assemblée nationale) kevés joggal rendelkezne. szimbolikus kérdésekről vitatkozhatna, és legfeljebb csak megvétózhatná az unió döntéseit. és a francia pártok a jogaikról csak részben akarnak lemondani. miközben semmilyen előjogot nem kellene adni a franciáknak. miért kell francia törvényhozás. legyen valami kontroll, vagy vétó. de nem lehet etnikai alapon törvényeket hozni. uniós jogegység kell. és a megyében elvben lehet szigorítani az uniós jogon. vagy kivételes esetben lazítani. ha az hülyeségeket ír elő.

$pi$ 2013.02.17. 14:52:42

@GERI87: "Példa volt te idióta, pont annyira NINCS szükség"

Egy rossz példa volt, erre próbáltam volna felhívni a figyelmedet.

"Az hogy Erdélynek milyen volt a történelme teljesen mindegy ma már"

Jah, persze, mert mindegy. A múúúúltat végképp eltörölniiii...

"Ennyi erővel a Dunántúl is kapjon autonómiát mert valaha egységes római provincia volt."

Most meg dunántúlnak akarsz autonómiát? Dehát miért, basszus? Kérték? Rómában autonómiát élvezett, maga választotta a vezetőjét?

"NEM is követeli senki"

Hát csau idejében nem is követelte, az igaz. De most már más a helyzet, nekem úgy tűnik, hogy követelik. Neked úgy, hogy nem. Az meg rohadtul mindegy, hogy mi mit mondunk, miért nem kérdezzük meg őket, miért nem írnak ki népszavazást? Mert szerinted úgyis azt mondanák, hogy nem, nem, fasza ez így, rományok akarunk lenni?

És Trianonnál miért nem akartak belemenni a népszavazásba szerinted? Gondolom a franciák is azt mondták mint te, hogy "úgyis azt mondanák, hogy rományok akarnak lenni, minek megkérdezni", ugye? :)

$pi$ 2013.02.17. 14:58:03

@sjános: "Igazából csak arra gondoltam....hogy előbb talán itthon kéne sepregetni....megoldani az itteni kisebbségi kérdéseket..:)...hmm...mintha lenne egy "picit" probléma...és csak utána beszólogatni másoknak hogy, hogy kéne csinálni! "

Ebben van némi igazság, de azt azért ne feledjük el, hogy egy ország azért nem szigrúan sorbarendezett feladatokból áll. Nem mondhatod, hogy "ugyan a bolti lopásokkal ne foglalkozzunk addig, amíg gyilkosságok is vannak" vagy "ne építsünk autópályát amíg az árvízvédelem nincs tőkéletesen megoldva".

Ha felmerül az erdélyi autonómia, akkor magyarországnak véleményt kell nyilvánítania, ha kussol az is véleménnyilvánítás. Nem mondhatjuk azt, hogy "hát minket most annyira lekötnek a magyarországon éli szenegáli kisebbség problémái, hogy majd csak utána térünk visza az erdélyi kérdésre... óh, nem, várjunk csak, a szenegáliak, aztán a mohikánok és csak utána jön Erdély".

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 15:00:16

@GERI87:
ha a székelyföld önállóságát kikiáltja, akkor a marosvásárhelyi román többség nyilván azt fogja mondani, hogy ők abból kilépnek. és a magyar kisebbség húzzon el onnan. mert az nem székelyföld. akkor ez egy "lyukas romániát" eredményez. a székelyföld gazdaságilag el van szigetelve. egy kocsival nem tudsz onnan kimenni úgy, hogy ne állítson meg a román rendőr. hová akarsz menni, ez már itt románia. nem székelyföld mit akarsz. akkor ez egy székely gettó.

sjános 2013.02.17. 15:04:04

@$pi$: Ohh....eszemben sincs sorrendet állítani..:)
De pl az eszembe jutott...hogy erdélyi rokonaim szerint, marosvásárhelyi értelmiségek, az unokatestvérem benne is volt a sűrűjében a forradalomnál.....szóóóval..szerintük...Erdélyt a Magyar Korona is csak kiszipolyozta...nem is értik mi végre van ez a nagy "magyarkodás" mi ez félresikerült nosztalgikus megközelítés...vagyis sejtik..:) Amit Ők szeretnének...valami olyasmi...mint anno az önálló Erdélyi Fejedelemség! Nyilván idejét múlta már...deee valami olyasmit..:)

$pi$ 2013.02.17. 15:04:16

@GERI87: "Románok vannak meg magyarok, nincs olyan hogy közös erdélyiség. Csak olyan értelemben hogy vannak dunántúliak... "

Egy helyen laknak, csorba levest meg miccset esznek, csíki sört isznak. Ha nem értik egymást mutogatnak... de közösek a problémáik, közös a föld amin élnek.

Benned és bennem sem nagyon van több közös.

GERI87 2013.02.17. 15:04:44

@$pi$:

"Egy rossz példa volt,"

Jó példa volt, Erdély lakosságának többsége román és semmilyen autonómia követelés nincs, a székely autonómia törekvés meg lokális, nem Erdélyre vonatkozik.

"Jah, persze, mert mindegy. A múúúúltat végképp eltörölniiii..."

A lakosság 75%-ának semmit nem jelent az erdélyi fejedelemség vagy a magyar államban betöltött szerepe.
És nem ez alapján határozzák meg a környezetüket.

"Most meg dunántúlnak akarsz autonómiát?"

Szövegértés te szerencsétlen szövegértés!!!
Funkcionális analfabéta vagy!

"És Trianonnál miért nem akartak belemenni a népszavazásba szerinted?"

A területe a román hadsereg elfoglalta, az erdélyi román nemzetgyűlés kinyilvánította a csatlakozást Romániához Gyulafehérváron és a szászok is ugyanezt...

Népszavazás max a határ menti magyarság esetében lehetett volna, de a román többség el akart szakadni.

GERI87 2013.02.17. 15:08:21

@takács bálint:

"ha a székelyföld önállóságát kikiáltja, akkor a marosvásárhelyi román többség nyilván azt fogja mondani, hogy ők abból kilépnek."

Az autonómia még csak egy követelés nincs olyan szinten hogy az autonóm székely terület határairól lehessen beszélni.
A korábbi, kommunista időkben lévő határok nem mérvadóak.

valószínűleg népszavazás lenne és az döntene a kérdésben.

de nem tartunk itt és nincs rá kilátás hogy a közeljövőben már ez lenne a gond hogy mit akarnak a marosvásárhelyi románok...

$pi$ 2013.02.17. 15:08:52

@sjános: "önálló Erdélyi Fejedelemség! Nyilván idejét múlta már...deee valami olyasmit."

Így van, én is ezt mondtam. Lapozz felfelé, pont ezt mondom. :) Megérdemlik a szabadságot legalább annyira mint mi!

Abszolút téveszme úgy képzelni, hogy majd mennek a magyarok és igazgatnak. Aki ilyet képzel, annak javaslom, hogy menjen ki egy erdélyi kiskocsmába, álljon fel egy sámlira, aztán jelentse be, hogy magyarországról jött és arra kérné a nagyérdeműt, hogy csendesebben korcsmározzanak, mert ekkora zajhoz ő nincs hozzászokva. :))))

GERI87 2013.02.17. 15:10:10

"és a magyar kisebbség húzzon el onnan. mert az nem székelyföld. akkor ez egy "lyukas Romániát" eredményez. a székelyföld gazdaságilag el van szigetelve."

Nem függetlenségről van szó te szerencsétlen.
Amúgy már fentebb írtam erről, de úgy látszik sötét vagy mint az állat, meg nem tudsz szöveg értelmezni sem.

$pi$ 2013.02.17. 15:11:22

@GERI87: "Népszavazás max a határ menti magyarság esetében lehetett volna, de a román többség el akart szakadni."

Akkor jól gondoltam. Ne legyen népszavazás mert úgyis azt mondják, hogy rományok akarnak lenni. Brilliáns...

Firk 2013.02.17. 15:11:34

@takács bálint: az, hogy szerinted hogyan kell írni Erdélyt, meg általában a tulajdonneveket, irreleváns, magyarázni meg hülyeség. Ugyanúgy, mint az a kijelentésed, hogy az EU-ban nincs etnikai alapú területi autonómia. Azért mert te úgy akarod, hogy ne legyen, mint a nagybetű esetében? Dél-Tirolban milyen nyelven beszélnek, Te nagyokos? És van területe? És melyik országban van? Hát igen. Területi autonómia, németül beszélnek (a helyi többség nyelvén) és Olaszországban ( a gyengébbek kedvéért az EU-ban) van. Nem Afrikában, ahogyan írtad. Ahogyan az autonómiák alapján álló Svájc sem, meg Quebec sem (persze ez utóbbi kettő nem EU, de rossz példának beállítani vicces). Sorolhatnánk még az EU-s példákat Finnországtól Spanyolországig, de az ilyen nagy gondolkodóknak, akik a helyesírást is jobban tudják a kéziszótárnál, mindegy is magyarázni...

GERI87 2013.02.17. 15:15:51

@$pi$:

"de közösek a problémáik, közös a föld amin élnek."

Az Erdélyben élő románok semmilyen szinten nem kívánnak autonómiát a román államon belül, se kívül, se semmi.
Már pedig most ilyen jellegű témáról van szó.

Vissza-vissza térő nacionalista-soviniszta téveszme hogy az erdélyi románok is valamilyen szintű önkormányzatot, különállást akarnak az államtól Erdélynek és létezik egy a székelységhez hasonló román 'erdélyiség' 'erdélyi románság'....

Ennek háttere a burkolt irredentizmus, a román állam csonkítása, a magyarság vezető szerepének hite és erejének növelése a kárpát medencében.
De ezek valótlan hamis elképzeléseken állnak.

GERI87 2013.02.17. 15:16:56

@$pi$:

Miről akarsz népszavazást baromállat?
Erdélyről? nincs semmi alapja!

$pi$ 2013.02.17. 15:20:44

@GERI87: "Az Erdélyben élő románok semmilyen szinten nem kívánnak autonómiát a román államon belül, se kívül, se semmi."

Hát nem tudom, ezt nyilván egy népszavazással lehetne eldönteni. Erősen kétlem mondjuk, merthogy még egy egyszerű falu is élvez bizonyos fokú autonómiát, saját önkormányzatot választ, helyi rendeleteket hoz és helyi adókat szed, aminek az elköltéséről önállóan dönt.

El tudod képzelni, hogy ezek közül egyiket sem akarják? Vagy inkább az a valószínű, hogy *bizonyos* mértékű autonómiát mindenki akar?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.17. 15:21:08

@sjános:

"Amit Ők szeretnének...valami olyasmi...mint anno az önálló Erdélyi Fejedelemség!"

Már van 2 román állam. Minek egy harmadik?

GERI87 2013.02.17. 15:21:32

@$pi$:

"Így van, én is ezt mondtam. Lapozz felfelé, pont ezt mondom. :) Megérdemlik a szabadságot legalább annyira mint mi!"

Erről beszélek, nacionalista-soviniszta tévképzetek, alapok nélküli kívánalmak.
Burkolt irredentizmus.

Nem ismeritek a helyzetet és nem is akarjátok megismerni, jobb az álomvilág.

$pi$ 2013.02.17. 15:21:45

@GERI87: "Miről akarsz népszavazást baromállat?
Erdélyről? nincs semmi alapja!"

Akkor jó, akkor befejezem a veled való beszélgetést.

GERI87 2013.02.17. 15:22:12

@$pi$:

Reménytelen idióta vagy...

GERI87 2013.02.17. 15:26:27

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ne add alá a lovat, még kitalálja hogy az erdélyi román is olyan mint a moldáv, de a moldáv az már önálló nemzet, nem románok.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 15:31:42

@$pi$:
ezeket a jogokat száz éve gyulafehérváron is megkapták.

megyegyűlést lehet csinálni. ebben az esetben hargita és kovászna megyében nyilván magyar prefektus lenne. maros megyében maradna egy jelentős magyar befolyás. de éppenséggel vissza lehetne állítani szatmár (satu mare), vagy bihar (bihor) megyét is. egyik nemzetiségnek se lenne jelentős többsége. "biharországban" a magyarok és a románok egyezzenek ki. ezen túl szilágy és kolozs megyében lenne még erős magyar befolyás és esetleg arad megyében. itt éri el magyarok aránya a 10%-ot. de a megye nem tehetne különbséget nemzetiségek között. a helyhatóságnak semmilyen rendelete nem tehet különbséget származás szerint.

lehetne két nagy eurorégió:
-- magyar-román tiszántúl (észak-alföld és partium)
-- magyar-román szerb délvidék (dél-alföld, a bánát és a vajdaság)
-- történelmi erdély a székelyeket megillető különleges státussal (kisebbségi vétó)
de a székelyföld területében pont nem autonóm. tehát nem szakad el erdélytől. nincs "lyukas" románia. hanem az erdélyben élő magyarok különféle közjogi jogosítványokat kapnak.

felőlem ülhetne székely szenátor az európai tanácsban. és egy komisszár az európai bizottságban. és ugyanígy lehetne skót, walesi, breton, baszk, katalán. ha barroso biztottságában ülhet máltai, akkor miért ne ülhetne skót? persze ennek nyilván gátat kell valahol szabni. a bácskai bunyevácokkal mi legyen. de nekik kistérségi autonómiát kell adni. a székelyeket (véleményem szerint) azért illethetné meg a bizottsági poszt, mert ugyan nincs saját nyelvük, de van egy székely enklávé. a székelyek által választott biztos ott ülhet barrosso, catherine ashton, neelie kroes vagy viviane reding mellett. és akkor ezeknek a brit, holland és luxemburgi kisebbségvédő hölgyeknek napi munkakapcsolatban el kell magyarázni, hogy mi van. és nem az, hogy kitűzzük a székely zászlót. belénk ne rúghatnak a bocskoros románok, stb.

de erre semmi remény.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 15:48:44

@Firk:
ne viccelj már. létezik egy trentino-südtirol régió. ahol az olaszok vannak többségben. és abban bolzano megye, ahol német anyanyelvűek. és ők egyenrangúak az olaszokkal. létezik egy olasz-osztrák sutonómia statútum, de etnikai alapon semmiféle südtirol tartomány nem létezhet. már csak azért sem, mert a központ bolzano (bozen) olasz többségű. értem, hogy van néhány turbó-nacionalista. ők a tiroli szeparatisták.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 15:57:07

@Firk:
svájcban sem létezik egy önálló "németföld" "franciaföld", "olaszföld", "romansföld". azért, mert svájc egy civilizált konföderáció. van 26 kanton, de nincsenek benne etnikai gettók.

GERI87 2013.02.17. 16:14:24

@takács bálint:

Svájcban német, olasz, francia és rétoromán anyanyelvű svájciak élnek. A nemzetiségük a svájci.
ezért nem nyelvi alapúak a kantonok határai, nem a "civilizáltsági fok" miatt, nincs etnikai szempont mert nem több nemzet van, csak egy.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.17. 16:29:35

Kinyírták Ceaucescut.

Hát, akinek van bicskája...

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.17. 16:31:19

Nem olvasom, hogy ezzel vitázna valaki:

„a nagy megmondókból, az állandó kokárda viselőkből, a székely emberek vendégszeretetét kihasználó, zabálni kijáró naplopókból, a piros-fehér-zöld színek, és a kereszt mögé bújó talpnyaló, hataloméhes ‘nemzeti’ karrieristákból, a nagy Magyarország térképet autójukra kiragasztó elmebetegekből, akik azt hiszik, hogy most megmutatják, ki is az erős gyerek”

Ditrói rokonaim dettó így fogalmaznak.

Firk 2013.02.17. 16:43:18

@takács bálint: ez a kisbetűs tulajdonnévhez hasonló, sajátos értelmezés. Azért, mert Dél-Tirol egy olasz résszel alkot közös tartományt még a német kisebbség autonómiát képez és bizony területi alapon. Erről szóla (hü milyen rejtélyes oka lehet?) "autonómia-szerződés" olaszország és Ausztria között (csak, hogy lássuk, az anyaországnak mi köze lehet az autonómiához). És még a zászlójukat is használjak. Van egyetemük is, a nemet pedig azon s területen (!) hivatalos nyelv. Ez pontosan az, amit a szekelyek akarnak es amiben az anyaország támogatja őket! Svájcban szintén autonómiát élveznek, meghozzá teljes területi, kulturális és egyéni autonómiát az egyes nemzetisegek. Az az állam a XIII század óta ezen alapszik...

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.17. 16:53:02

@$pi$: Pont ma mesélte nekem egy másik sváb (az én családom is jórészt az), hogy három generációba telt, mire már ők nem tanultak meg más nyelven, csak magyarul, hogy ők magyarok lehessenek. Aztán most csinálhatják vissza, mert inkább nem akarják már annyira...

flamer 2013.02.17. 17:00:40

@$pi$: A magyar kormánnyal pl. nekem is tele van a tököm, akkor kaphatok autonómiát itt Magyarországon belül?

GERI87 2013.02.17. 17:07:35

@Firk:

Svájcban nincsenek nemzetiségek, (eredetileg, hisz ma már ugye sok a bevándorló, sokszor nem is svájci állampolgárok) kantonok vannak, melyek autonómiájának alapja nem nyelvi.

Firk 2013.02.17. 17:09:11

Olaszország is nagybetűs, csak így telefonról nehezebb. Nem gyártok mögé elméletet. Amíg az olaszok, a románokhoz hasonlóan asszimilálni, vagy elüldözni akarták a dél-tiroli németeket (ahogyan korábban írtad: szerinted osztrákok) addig ott is a "turbónacionalista" - legyen akármi is az - vonal érvényesült. Még robbantottak is egy-egy távvezetéknél. Olaszország és Ausztria belátása, megállapodása kellett a helyzet normalizálásához. Ma ez Itália leggazdagabb része és senkit nem zavar, hogy a hivatali ügyintézéstől az útjelző táblákig használják a helyi többség nyelvét. A bozeni egyetem német nyelvü, állami. A vezetése is német. Vannak helyi jogszabályok, szimbólumok, van autonóm helyi gazdaságpolitika, adókkal, stb. Ausztria a "védhatalmi" státuszt gyakorolja, Becs, ha okot lát erre beleszólhat Dél-Tirol ügyeibe. Róma ezt akceptálja. Ha szerinted ez nem olyan autonómia, amit Székelyföldnek mi akarunk, akkor milyen? Azért mert élnek ott olaszok is? Csíkban is vannak románok, sőt Maros megyében ők a többség. Miért kellene ezért Bákót, vagy mittudom én, Brassót a szekely régióhoz csatolni? Asszem fel sem merült az osztrák-olasz megállapodásnál Verona odacsatolása. Ott volt ugyanis a törtenelmi regióhatár, ahogyan nálunk is van ilyen. Ez nem EU? Melyik szerződő fél nem tag? A többi okoskodás! Nyilván a helyi sajátosságok, történelmi előzmények miatt nálunk részleteiben más lenne a megállappdás, de lényegében Dél-Tirol tökeletes példa!

GERI87 2013.02.17. 17:10:05

@Rendíthetetlen Álamkatona:

A XX.században tudatos elmagyarosítás folyt, még a rákosi- kádár rendszerben is, meg volt a sváboknál kitelepítés, illetve természetes asszimiláció és urbanizáció is szerepet játszott a folyamatban.

Visszacsinálni nem lehet.
Egy magyar identitású ha megtanul németül nem lesz német anyanyelvű és német identitású.

Firk 2013.02.17. 17:16:03

@GERI87: á, a francia, a német, az olasz és a rato roman nem is különböző nemzetiség... És a kantonok sem egynemûek nyelvileg. Tudom, hogy fogalmilag igazad van, de alényeget tekintve Svàjc a "több nyelv, egy ország" elv legjobb példája. Nem véletlen, hogy Trianon előtt pont "Keleti Svájc"-kent rendezte volna magyar értelmiség egy része Erdély, sőt az egész Szent Istvani Magyarország kérdését, ha akkoriban nem pusztán az erő dominál.

nikk rivers 2013.02.17. 17:25:04

olyan ostobán vitatkoztok itt bármilyen autonómiáról is :-))

"két válságban lévő ország mindenkori politikusainak minden ürügy jól jön a botránykeltésre, a nagyrészt minden alapot nélkülöző, de annál komolyabb következményekkel járó provokációkra" - ez a lényeg.

padlogaz 2013.02.17. 17:32:42

az elmúlt 60+ évben a határon túli kisebbségek tekintetében magyarország folyamatosan békés, tárgyalásos pozíciót vett fel. ha úgy tetszik, "európai" hozzáállást. az eredmény: a környező országokban folyamatosan csökkent a magyarság létszáma, tekintélye és nemzeti azonosságtudata.

a román, szlovák, szerb többségi kormányok nyugodtan folytatták a magyar területek nemzetiségi arányainak megváltoztatását (a magyarság hátrányára).

a rendszerváltást követő kormányok is gyakorlatilag folyamatosan "tekintettel voltak" a környező országok kormányainak "érzékenységére". ez a politika szvsz tökéletesen megfelelt a román, szlovák stb. kormányok érdekeinek, de senki másénak, beleértve a határokon túl élő magyar kisebbségeket is.

mi mindig azt feltételeztük - és a kommenteket olvasva a hozzászólók jelentős része is így gondolja -, hogy az európai típusú és stílusú, tárgyaláson alapuló érdekképviselet a célravezető.

szerintem nem. képzeljük magunkat pl. a románok helyébe: 90 évvel ezelőtt nagyhatalmi döntéssel egy jelentéktelen mini országból európa egyik legnagyobb területű országává váltak, megszerezve egy kiemelkedő adottságokkal rendelkező régiót (erdély). ugyan milyen érdekük fűződne ahhoz, hogy egyáltalán vitát nyissanak bármilyen kisebbségeket érintő kérdésben? egyáltalán semmi. számukra a legtisztább és legelőnyösebb megoldás, ha minél hamarabb elrománosítják az egész területet. ha lehet, csöndben, ha nem lehet, akkor zajosan. ugyan miért tárgyalnának bármiről is akár a székelyekkel (székely nemzeti tanács), akár az aktuális magyar kormánnyal? maximum látszatból, időhúzás céljából. semmi más nem szolgálja az érdeküket, ergo több, mint naivitás bármi mást feltételezni róluk.

gyakorlatilag minden hatalmat gyakorló szerv az erőből ért, ezért szerintem itt az ideje az erőteljesebb nyomásgyakorlásnak. nem erőszakra gondolok, hanem nemzetközi kampányokra és lobbizásra. de ha majd az amnesty international-től az eu emberjogi és kisebbségi bizottságain keresztül a fehér házig mindenki az erdélyi / felvidéki, délvidéki stb. magyar nemzeti kisebbségeket ért sérelmekről, és az eu jogrenddel és gyakorlattal szembe menő többségi kormányok intézkedéseiről beszél, csak akkor várható el reálisan, hogy a román stb. kormány érdemben lép a kérdésben. na, majd akkor lehet megint (ügyesen) tárgyalni.

félreértés ne essék, ez a nemzetközi lobbizás a magyar kormány felelőssége és feladata, az ehhez szükséges kapcsolat- és feltételrendszer és a szükséges erőforrások szerintem csak államszinten állnak hatékonyan rendelkezésre. a célokat és üzeneteket persze a határon túli magyarokkal közösen kell kialakítani - pártpolitikától függetlenül.

jelenleg minden nagy magyar párt komoly összegeket költ nemzetközi tanácsadó cégekre, ron werbertől (maszop) arthur finkelsteinen (fidesz) keresztül bajnaiék amerikai támogatóiig, akik mindannyian - valljuk be őszintén - elég profi tanácsokat adnak. talán ideje lenne ugyanilyen profi tanácsadókat megbízni a kisebbségi kérdések érdekében is.

persze, akár konrádék is szánhatnának némi energiát arra, hogy az orbán ellenes cikkek mellett időnként a magyar kisebbségek érdekeit szolgáló cikkeket jelentessenek meg nyugaton.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.17. 17:34:28

Számomra érthetetlen hogy magát liberálisnak valló ember (hazai ballibek), elnézi inkább, hogy egy zászlót betiltsanak európai szomszédaink.
EGy zászlót mely történetesen közös magyar identitásunk szerves része.
Hogy hunyászkodjon meg az ember, az értelmetlen titlás, ésszerűtlen nacionalizmus elől.

Ezek a hazai liberálisok.
Persze a mi hazánkban elsőként szögeznék ki a román zászlót, ha a román szabadságjogok veszélybe kerülnének.

De itthon meghunyászkodásra szólítanak fel.

Értem a politikai motivációt tetvek !
De nem kéne ilyen látványosan minduntalan a közös magyar érdekekkel szembe menni, mocskos MSZP-s ex-SZDSZ-es gecik !

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.02.17. 17:44:17

@padlogaz:

"az európai típusú és stílusú, tárgyaláson alapuló érdekképviselet a célravezető."

Egy zászló kitűzéséről és annak tiltásáról beszélünk hogy értsed !

Román szomszédaink nyíltan megtiltják egy kisebbségnek, hogy vállalják identitásuk.

Ezekről az általad európainak titulált, mérhetetlen és egyben pofátlan román nacionalista, nyíltan rasszista, magyarellenes törekvésekről kéne európai értelemben csevegni.

Legutóbbi európai csevegésünk következménye, a magyarellenes náci patkányokkal, Erdély elveszítése volt.

EGy szaros zászlót akarunk mindösszesen használni !

Tényleg erről akarasz tárgyalni ?

És azt hazudják ugyanezek a tárgyaláspárti ballib patkányok, hogy itthon dúl a nacionalizmus, fasizmus.
Hol vagyunk mi attól, hogy bármely rassz, náció zászlaját betiltsuk ?
Sehol.
És ti épp ezt várjátok el, hogy önsorsrontó módon tűrjük a magyarok példátlan megaláztatásait 2013-ban is tovább.

Lófaszt !

no successful 2013.02.17. 17:50:06

@takács bálint:
"az etnikai alapú területi autonómia törekvések se az európai, se az amerikai, se az ázsiai civilizáció elképzeléseivel nem kompatibilisek."

És a svájci kanton rendszer ?
Igaz nem nem nemzetiségi alapon létrehozott területi autonóm tartományoknak hívják őket, hanem kantonnak. De ez a lényegen nem változtat.
Nagyon románosan gondolkozol haver.

GERI87 2013.02.17. 17:51:52

@Firk:

"á, a francia, a német, az olasz és a rato roman nem is különböző nemzetiség.."

Ezek nyelvek ebben az esetben! nem nemzetiségek.
És a kantonok nem egynyelvűek feltétlen, bár nyilván van ahol így jött ki. de az alapja a a határainak nem a nyelv.

nyelv:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/37/Swiss_languages.png/800px-Swiss_languages.png

kanton:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/3d/SvajcKantonok.gif/480px-SvajcKantonok.gif

"Trianon előtt pont "Keleti Svájc"-kent rendezte volna magyar értelmiség egy része Erdély"

Alapvetően téves elképzelés volt, nem lehetett volna és ma sem lehet így rendezni a helyzetet.
teljesen mások a körülmények: Erdélyben román, német, magyar NEMZETiségű és nyelvű emberek éltek, nem rendelkeztek és ma sem rendelkeznek erdélyi identitással.

A "keleti-belgium" jobb példa lett volna, de ez akkor már túlhaladott volt és soha nem nyílt rá történelmi alkalom hogy így rendezzék a kérdést mely a magyar értelmiség döntő része szerint soha nem létezett és soha nem kívánták a magyar nacionalista szemléleten kívüli módszerekkel rendezni a többnemzetiségű Erdély és MO helyzetét.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 17:58:20

@Firk:
dél-tirolt se osztották fel a beszélt nyelvek alapján olaszföldre, németföldre és ladinföldre. mert ez gettókat jelentett volna.

belső erdélyben volt egy ilyen felosztás. volt kolozsvár és környéke (erdély multikulturális központja), a székelyek földje és a szászok földje. csakhogy a németeket kitelepítésével ez az etnikai egyensúly felbomlott. de felőlem csinálhatnak önálló székelyföldet. ha azt el is fogadnák a románok, akkor is el akarnák lehetetleníteni.

GERI87 2013.02.17. 18:03:51

@no successful:

Svájc rossz példa.
Se nem nyelvi, se nem nemzetiségi szempontok nincsenek Svájcban a kantonok határait illetően.

Belgium jobb példa erre.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/70/Belgium_RegProv.png/300px-Belgium_RegProv.png

Ott két nemzet (vallon, flamand) és nyelv van jelen (valamint a német kisebbség) egy országban, és van belga identitás is.
Az Egyesült Királyság hasonló.

villamos alóli kacaj 2013.02.17. 18:06:51

Lassan eljutunk odáig, bármelyik határon kelünk át leköpik az autónkat.
Én már tudom kiknek a képét fogom felragasztani a kocsimra határátlépés elött.

GERI87 2013.02.17. 18:07:58

@takács bálint:

"dél-tirolt se osztották fel a beszélt nyelvek alapján olaszföldre, németföldre és ladinföldre."

De igen.

no successful 2013.02.17. 18:08:18

@padlogaz:

"számukra a legtisztább és legelőnyösebb megoldás, ha minél hamarabb elrománosítják az egész területet."

Dolgoztak, és dolgoznak is rajta rendesen. Meg kell nézni, hogyan változnak az etnikai arányok a korábban színmagyarnak tekintett városokban.
Egyébként már volt székelyföld autonóm, de azt is szovjet nyomásra hozták létre, és nem azért, mert olyan fasza gyerekek.
Igen is ütni kell a vasat, nemzetközi kampány keretében, és menteni ami menthető, (ez alatt a magyarságot értem).

$pi$ 2013.02.17. 18:40:02

@takács bálint: "de erre semmi remény. "

Azért jól kifundáltad, ne add fel. :)

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 18:51:47

@no successful:
svájcot sohasem osztották fel etnikai alapon. svájcban nincs se "franciaföld", se "olaszföld", se "németföld", se "romansföld". hanem van 26 kanton.

a svájci modell átvétele annak felelne meg, hogy (nagy) erdély 16 szuverén megyéből álljon össze. és a megyék nagyfokú közigazgatási önállóságot kapnak. szuverén megyéken alapuló egységes közigazgatást lehetne követelni.

a magyar miniszterelnök meghívná a szlovák, a román, az a szerb, a horvát kollégáját és egy ukrán különmegbízottat, hogy legyen a térségben valamilyen rendezés. azt mondja, hogy jussunk konszenzusra abban, hogy a szuverén megyék határai hol húzódjanak. akár átlépve a jelenlegi országhatárokat állítsuk vissza a közös (uniós) megyéket. és azokba vezessünk be valamilyen egységes közigazgatási szisztémát. ez teljesen jó lenne. nem mellékesen egybevágna az unió elképzeléseivel is. mert ők azt akarják, hogy egész európának egységes közigazgatási rendszere legyen.

ebben az esetben mondjuk a magyar (észak) bácska és a szerb (dél) backa akár újraegyesülhetne. és az újvidéki megyegyűlésben a magyar nemzetiségű képviselők kérnék, hogy a bácska (backa) mindenki által tisztelt és nagyrabecsült főügyésze a temerini fiúk ügyét vegye napirendre. ez rendkívül kulturált lenne. de nem ez az irány. és ettől távolodunk. mert most az van, hogy jelöljük ki "magyarföld", "románföld", "szlovákföld", "szerbföld", "székelyföld" határait. a hivatalos székely politikával kapcsolatban a svájci típusú rendezést emlegetni teljesen abszurd.

de persze nem csak a székelyek hibásak ebben. a román, a magyar miniszterelnök is partner. azért, mert ha visszavezetnék a megyegyűléseket, akkor senki sem ültethené a saját spanjait a közigazgatás élére. se orbán, se ponta, se ficó, se senki. mert akkor a nép választaná meg. és felülről neveznék ki.

csak akkor a nép a megyében könnyen mondhatná azt, hogy legyen egy teljes vagyonösszeírás. nézzük már meg, hogy az uniós forrásokból ki mennyit gründolt össze. mert az bizony mindenhol néhány család kezében összpontosul. akik az országos politika kiszolgálói.

borsod megyében a miskolci megyegyűlésben megkérdeznék, hogy zsiga úrnak honnan van a háza. és ez független lenne az országos politikától. mert az ellen oldalitól is megkérdeznék. ha más nem, akkor a nép a megyegyűlés karzatáról bekiabálna.

na most ezt nem akarják a politikusok, de nekem úgy tűnik, hogy nem akarja a nép se.

Óperenciás Kézművesség 2013.02.17. 20:21:28

@takács bálint: 2 éve kaphatnak a székelyek magyar állampolgárságot. mi történt? emiatt éheznek az itteniek? elárasztották Magyarországot a külhoniak? ott vannak a parlamentben? elvették tőletek a munkát? nem. mennek külföldre, Angliába, Olaszországba, Németországba dolgozni. Ne gondold már őket egy csapat birkának, akik összeszorított foggal várták, hogy állampolgárok lehessenek, hogy végre jöhessenek ide "élősködni". A határon túli magyart más fából faragták.

Mr. Rustical 2013.02.17. 21:35:26

Szerintem nyugodtan bízzátok rá a székelyekre, hogy nekik mi lenne a jó. El tudják dönteni maguknak.

A regionális újrafelosztás kapcsán a posztíró fordítva ül a lovon: nem a székelyzászlózás az akadálya decentralizációnak, hanem fordítva: a decentralizáció kiherélői (Voiculescu & co.) indították el ezt a provokáció-sorozatot, hogy biztosan ne legyen semmi jó kifutása a regionalizálásnak. Aki nem veszi észre, mit művelt ebben a témában az Antenna3 tól a Munteanuig meg a brassói fogyasztóvédelemig terjedő bűnbanda, az vagy vak, vagy hülyem vagy nem tudja, miről van szó. (posztíró leginkább az utóbbi kategóriában tanyázik).

A hunyókat nem Székelyföldön kell keresni, hanem Bukarestben. Arról meg kár vitázni, hogy a provokációkra válaszolni kell-e, vagy sem. A provokátor nem fogja abbahagyni, amíg cirkuszt nem csinál. Tehát válaszolni kell nekik, minél előbb, mert a székely embereknek érezniük kell, hogy a vezetőik és Magyarország vezetői mellettük állnak.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 21:52:45

@Óperenciás Kézművesség:
engem egyáltalán nem zavar ha székelyek idejönnek és az sem ha otthon maradnak. a hivatalos székely politikával van bajom. de ugyanígy a magyarral, románnal, szlovákkal. azért, mert ez mind különálló magyarföldet, románföldet, szlovákföldet akar, és ebbe a sorba illeszkedik a területében önálló székelyföld. szerintem ez nem veszi figyelembe az összmagyarság érdekeit, és ha én székelyföldi lennék, akkor biztosan nem akarnék élni egy politikai gettóban. kulturálisan nem akarnék elszakadni erdélytől. az autonóm tartományi parlamentet preferálnám az európai kisebbségi jogokkal, a szuverén megyegyűlést és a különleges státust. pont nem kellene területi autonómia. de értem, hogy a székelyek többségének kell. ez az ő dolguk. én a magam részéről nem támogatom. sőt kifejezetten ellene vagyok ennek a megoldásnak. de én nem fogok ebbe beleszólni. mert én nem akarok székely állampolgárságot.

de azt azért elmondom, ha a székelyek önálló nemzet akarnak lenni, akkor ne akarják már a himnuszt itt énekelni. ahogyan a bécsiek se akarják, hogy haydn remekművét elénekelni a reichstag épületébe. és nem teszik ki az osztrák zászlót. pedig mindkét nemzetiség németül beszélnek. persze ha úgy döntenek, hogy ők inkább a magyar nemzet részei szeretnének lenni, akkor természetesen azt is elfogadom. csak döntsék el.

a székely politika egy amfoter képződmény. a székely politikusok hol a román kormány seggébe dugják a fejüket, hol a magyarba, hol azt mondják, hogy ne szóljanak bele. döntsék el, hogy mit is akarnak.

takács bálint (törölt) 2013.02.17. 21:54:18

@Mr. Rustical:
ez véletlen nem arról szól, hogy az uniós pénzeket ki nyúlja le?

pocaklakó minimanó 2013.02.17. 22:00:37

@takács bálint:

"az autonóm tartományi parlamentet preferálnám az európai kisebbségi jogokkal, a szuverén megyegyűlést és a különleges státust."

Az oláhoktól - szép szóval kérve - ezt sem fogod megkapni. Amit kaphatsz tőlük, azt egy szóval így fejezhetjük ki: COKI!

Óperenciás Kézművesség 2013.02.17. 22:03:30

A legtöbb népcsoport megosztott, részben a székelyek is, mi, kárpátaljai magyarok is. Nálunk is van egy, az ukrán államnak ellenszegülő párt, a KMKSZ és egy, az ukránokkal kompromisszumra törekvő párt, az UMDSZ. Te ebből azt látod, hogy néha nyalnak, néha szidják az ittenieket a székelyek. Többségük nem akar Mo-hoz tartozni, hanem autonómiát szeretne, kulturális és területi autonómiát, mégpedig azért, hogy ne szívják el a pénzt a románok és pumpálják azt Bukarest felé, azaz tartsák mesterségesen szegényen Erdélyt és azért, hogy pl a székely zászlót szabadon használhassák, vagy ne államosítsák nagy múltú iskolájukat, a Mikót. Nem az ujjamból szopom ki ezt: párom, így a családom fele székely, baráti társaságunk többsége is az. Párom pl a Mikóban tanult.

Óperenciás Kézművesség 2013.02.17. 22:24:49

És hogy miért éneklik itt a himnuszukat? nem ők éneklik, hanem a nemzeti érzelmű magyarok, mert a székely himnusz már az összetartozás jelképévé vált. Tisztelettel mondom, ezt sokan nem érthetitek. Mi nem vagyunk sem többek, sem jobbak az anyaországiaknál, csupán mások. Számunkra magyar identitásunk nagyon sokat jelent. Én 10 éve élek Mo-n, de ez a tudat nemhogy kopik, hanem egyre nő bennem. Az pedig, hogy a külhoniak állampolgárságot kaptak, sok pozitívummal is járhat. Én magamon látom, hogy azóta, bár kisember vagyok, de egyre többet próbálok tenni a magyarokért, mert erkölcsi támogatást kaptunk és ezt igyekszünk meg is hálálni, már nincs bennünk azaz érzés, hogy nem tartozunk ide, mostohák vagyunk.

pocaklakó minimanó 2013.02.17. 22:26:55

Kolozsvár - magyar lakosság aránya (%).

1850: 63
1880: 72
1890: 79
1910: 82
1920: 49
1930: 46
1941: 88
1948: 58
1956: 50
1966: 42
1977: 33
1992: 23
2002: 19
2011: 16

És hol vannak az erdélyi szászok például?

GERI87 2013.02.17. 23:01:54

@takács bálint:

"a területében önálló székelyföld. szerintem ez nem veszi figyelembe az összmagyarság érdekeit, és ha én székelyföldi lennék, akkor biztosan nem akarnék élni egy politikai gettóban. kulturálisan nem akarnék elszakadni erdélytől."

Ha az összmagyarság érdekének a számbeli és területi fennmaradást gyarapodást vesszük akkor a területi autonómia messze a legjobb lehetőség ehhez.
Miért szakadna el Erdélytől?
Olyan hogy Erdély, közigazgatásilag, politikailag ma nem létezik, csak egy történelmi-földrajzi fogalom, mint a Dunántúl...nincs honnan elszakadni, a kultúra meg nem függ megye, tartomány vagy államhatároktól...

Megint hülyeségeket beszélsz, ez lehet a hobbid.

GERI87 2013.02.17. 23:08:51

@takács bálint:

"de azt azért elmondom, ha a székelyek önálló nemzet akarnak lenni, akkor ne akarják már a himnuszt itt énekelni."

Nem akarnak önálló nemzet lenni. A székely zászló nem nemzeti zászló.
A "székely nemzet" kifejezés a nemzeti ébredés előtti időből származik amikor a "magyar nemzet" tagja is csak nemes volt, nyelvtől, származástól függetlenül pl külföldi, de Magyarországon nemességet kapott személyek is tagjai lehettek, a magyar nyelvű jobbágyság, polgárság nem volt tagja.
A különbség annyi hogy a székely nemzet kollektív alapokon állt és etnikai nyelvi töltete is volt.
A nemzeti ébredés korától kezdve viszont a nemzet fogalom megváltozott és a székelyek betagozódtak a továbbiakban már nyelvi-kultúrális vonalon meghatározott magyar nemzetbe.

GERI87 2013.02.17. 23:10:22

@pocaklakó minimanó:

"És hol vannak az erdélyi szászok például?"

Ki lettek telepítve, disszidáltak, asszimilálódtak, meghaltak.

Janos Miklos Sevella 2013.02.18. 00:31:14

"a ko marad"s jaj leszen annak ki ez a kovet megmozditja.Senki nem tudhatja milyen ero bujik alatta.

Janos Miklos Sevella 2013.02.18. 08:27:20

Hol vannak az erdelyi szaszok?....ha az emlekeim nem csalnak caucesko eladta vissza adta nyugat nemeteknek ,horibilis ny.nmarkaert

Donoter 2013.02.18. 11:31:36

Ajánlom a következő publicisztikát sokunknak, sokuknak hátha marad valami afejekben is mert ránk, rájuk fér:www.maszol.ro/index.php/hatter/8764-benko-levente-valaszol-agoston-hugonak-is

pocaklakó minimanó 2013.02.18. 18:13:27

Nézzük meg, hogy mi teljesült azokból az oláh ígéretekből, vállalásokból és elvi kötelezettségekből, amelyek léte megszüntethetné az áldatlan állapotot.

Mr. Rustical 2013.02.18. 19:34:31

@takács bálint: Ezeket a marhaságokat honnan szeded?
Mióta ellensége az EU a nemzetállamoknak?
Mióta támogatja a az EU a megyéket? Pont hogy fel szeretné számolni a NUTS3 szinteket, és a NUTS2-ket támogatja, de alapelv, hogy nem szól bele a belső közigazgatás kialakításába. Mint ahogy abba se szól bele az EU, hogy Katalónia vagy Skócia autonóm-e vagy sem, vagy inkább független. Ez a tagországokra tartozik.
Egyébként Romániában a megyei közigazgatás élén nem a prefektus áll, hanem a választott megyei tanácselnök. A megyéknek pedig sokkal nagyobb hatásköre - és nagyobb költségvetése - van, mint Magyarországon. Pl. Hargita megye költségvetése sokkal nagyobb, mint Pest megyéé. A prefektus az önkormánmyzatok jogszerű működését ellenőrzi, mint Mo.-n a köztársasdági megbízott.

Mr. Rustical 2013.02.18. 19:41:54

@padlogaz: Szép dolog az igyekezet, de nem reális cél nemzetközi érdeklődést kelteni egy ilyen ügy iránt.
Nemzetközi szinten mindenkinek van elég baja, qrvára nem akarnak más emberek zászlóival meg más országok közigazgatási beosztásával foglalkozni.

Ez az ügy csak akkor kerülne nemzetközi színtérre, ha véres erőszakba fordulna, annyit viszont nem ér az egész.

Nagyjából az a realitás, hogy a román parlamentben dől el, milyen regionális berendezkedése lesz az országnak. És persze az se lenne kőbe vésve, egy következő parlament könnyen változtathat rajta.

Mr. Rustical 2013.02.18. 19:45:24

@takács bálint:
Ezt könnyen le lehet tesztelni.
Népszavazást kell tartani a Széekylföldön, hogy kell-e az autonómia, vagy nem kell. Ha csak a néhány lopós hadúr megy el szavazni, akkor nem lesz autonómia. Ha érvényes lesz a népszavazás és az autonómia mellett szavaznak a népek, akkor meg legyen.
Ez neked elég demokratikus és európai?

pocaklakó minimanó 2013.02.19. 08:02:12

index.hu/kulfold/2013/02/18/a_roman_parlamentre_is_kituzik_a_szekely_zaszlot/

És majd a kommentek után - ha lesznek egyáltalán - megírom, hogy is kell ezt pontosan érteni. Mind a kihelyezést, mind a rá adott reakciókat.

pocaklakó minimanó 2013.02.19. 08:04:50

@Mr. Rustical:

"Ha érvényes lesz a népszavazás és az autonómia mellett szavaznak a népek, akkor meg legyen. Ez neked elég demokratikus és európai?"

Vö. "Nagyjából az a realitás, hogy a román parlamentben dől el, milyen regionális berendezkedése lesz az országnak. És persze az se lenne kőbe vésve, egy következő parlament könnyen változtathat rajta."

Autonómiarulett: Mesdames et messieurs, faites vos jeux!

pocaklakó minimanó 2013.02.21. 08:54:35

index.hu/tudomany/tortenelem/2013/02/19/katalonia_elszakad/

Egyes kisebbségek egyenlőbbek a többinél. Ez alap Ballibtanya-Alsón.

pocaklakó minimanó 2013.02.21. 13:52:55

Hát, igen. Amit a katalánoknak nyugodtan meg lehet próbálni, azt - ballibjeink szerint - az erdélyi magyaroknak tilos, mert csak a feszültséget szítanák a két ország amúgy is felhőtlen viszonyában.

A jóbaráti kapcsolatot csak úgy erősíthetjük, ha ismételten meghívjuk az oláh rablóállam éppen aktuális kormányfőjét vagy egyéb magas állami képviselőit, hogy az általuk nemzeti ünnepként számon tartott, szerintünk szégyenteljes trianoni területrabló döntést itt, nálunk ünnepeljék meg és nyomatékosan biztosítsuk őket arról, hogy nekünk semmi közünk nincs az erdélyi magyarokhoz, hiszen azok amúgy is románok, hiszen Románia területén élnek. Erősítsük meg őket abban, hogy nyugodtan folytathatják a hagymakupolás asszimilációt, mi, magyar ballibek nem fogunk a véreinkért szót emelni, mert szerintünk nem is a véreink.
süti beállítások módosítása