hacsaknem

Ott voltam Sepsiszentgyörgyön szeptember elsején, az Igazság Napján. Külön örülök annak, hogy végignézve a tömegen, egyértelmű volt: nélkülem is összesereglett volna oda annyi magyar, amennyi az elmúlt húsz évben soha sehol Erdély szerte. Jó érzés volt látni, hogy ennyien vagyunk, és rossz érzés volt tudni, hogy milyen okok vezettek el odáig, hogy ennyi magyar ember egyszerre egy helyen összegyűlhetett. Merthogy nem ünnepelni voltunk Sepsiszentgyörgyön. Úgy tűnik, nagy igazság, hogy az öröm sokkal kevesebb embert képes összefogni, mint – mondjuk jelen esetben – a retorzió. Egy olyan nyilvánvaló, és aljas cselekedet, mint egy egyházi ingatlan újraállamosítása, és ártatlan emberek igazságtalan meghurcolása.

A román (párt)média mélyen hallgatott a sepsiszentgyörgyi eseményről, még akkor is, ha az elmúlt 20 évben ennyi embert egy helyen keresve sem talált volna. Emlékeztetőül: amikor a januári fogcsikorgató hidegben több száz ember vonult utcára a kormány, de legfőképpen Traian Băsescu régi-új államfő elleni tiltakozásképpen, ez utóbbi lemondását követelve, a breaking news-okban egymást túllicitáló román médiaorgánumok fantasztikus elkötelezettséget mutattak az ügy iránt, habzó szájú politikai elemzők órákon keresztül magyarázták a páratlan esemény valamennyi apró összetevőjét, várható következményeit. Aktualizálva: amikor mostanság, naponta (jóindulatú becslés alapján) 150 ember sétálgat a Cotroceni-palota körül egy olyan alkotmánybírósági döntés ellen tiltakozva, amelynek nyomán Traian Băsescu visszatérhetett az államelnöki székbe, a román objektív és pártatlan hírmédia véres szájú elemzői hasonlóképpen csapdossák magukat a földhöz egzaltált lelkesedésükben. El lehet rajta gondolkodni: igen, egy ilyen országban élünk.

Nem kicsit perverz és szánalmas tehát, hogy ugyanezek a sajtóorgánumok, amelyekről fentebb beszéltem, tendenciózusan kussoltak, ingerküszöbük közelébe sem engedték a magyarok tüntetését, csupán néhány kényszeredett perc erejéig voltak hajlandóak tudósítani egy olyan eseményről, amelynek egyetlen világos, fontossága tekintetében megkerülhetetlen üzenete volt: a bírósági döntés nem csak a Székely Mikó Kollégiumról szól,  és nem kizárólag  az egyházi ingatlanokról. Ez a döntés azt is jelenti, hogy mondvacsinált ürüggyel bárkit meg lehet hurcolni, bárkinek a vagyonát el lehet venni csak azért, mert magyar. És égbekiáltóan fontos lett volna, hogy megértsék a többségi nemzet tagjai is: ez így nincs rendben, egy ilyen precedens megteremtése akármikor ellenük is fordulhat. Mert Romániában a bíróság nem csupán két magyart ítélt el, hanem az egész erdélyi magyar közösséget.

Ahelyett, hogy vették volna a fáradtságot, hogy legalább megpróbálják a román közvéleményt tájékoztatni arról, mi vezetett oda, hogy az erdélyi magyarok több ezren, de egy emberként vonultak utcára szeptember elsején a jogállamiság felszámolása ellen, a királykisasszony menyegzőjén csámcsogtak önfeledten. Egy olyan országban, ahol egy frusztrált miniszterelnöknek egyetlen hozzáfűznivalója van az egészhez: reméli, hogy a román Legfelső Bírói Tanács (CSM) kivizsgálást kér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tüntetés kapcsán, amely egy bírósági ítélet ellen irányul. Mert mi az, hogy Romániában egy bírósági ítélet ellenében tiltakozik a nép?

Nos, én örülnék a legjobban, ha Romániában úgy működne az igazságszolgáltatás, hogy senkinek ne kelljen attól tartania, hogy jogos tulajdona bármikor ellopható, és senkinek ne kelljen annak árnyékában élnie, hogy munkája tisztességes elvégzését börtönböntetéssel díjazzák. De mert ez nyilvánvalóan nem így van, vérlázító ez a magatartás. Amely kimerül abban, hogy  a miniszterelnök lerendezi egy ilyen flegma kijelentéssel, ahol a kormány helyi képviselője megalapozatlannak és feszültségkeltőnek titulálja a visszaállamosítás elleni fellépést, és ahol a média cinkos hallgatással próbálja a jelentéktelenségbe burkolni ezt a már-már koncepciós perekre emlékeztető eljárást.

Fogalmam sincs, hogy ilyen körülmények között mi várható szeptember elseje után, de bízom benne, hogy a szombaton Sepsiszentgyörgyön 25-30 ezer ember által képviselt erdélyi magyar közösség múltja-jelene-jövője nem söpörhető le az asztalról egy mozdulattal. Hogy az Igazság Napjának eszmeisége elég lesz ahhoz, hogy egy velejéig igazságtalan bírósági döntést felül lehessen bírálni. Még akkor is, ha egy olyan perverz országban élünk, ahol  egy 4500 eurós esküvői ruha csillogása a népnemzeti csámcsogási index tekintetében simán felülírja a magyarokkal szembeni jogtiprást. Egy olyan országban, ahol nem mellesleg hírértéke és nagyromán szíveket dobogtató hatása van annak, hogy a „román Eduard Carol Novak”, azaz Novák Károly Eduárd paralimpiai aranyérmes.