hacsaknem

A londoni olimpiai játékok által csak kissé megszelídített, politikai értelemben ugyanis zavaros és feszültségekkel teljes nyár végét jelzi, hogy Romániában igenis létezik, működik az Alkotmánybíróság intézménye. Legalábbis abban a tekintetben, hogy a sokak által lélegzetvisszafojtva várt döntést – a Traian Băsescu leváltását célzó népszavazás érvényessége/érvénytelensége tekintetében - sikerült meghoznia: a politikusok legnagyobb hajóskapitánya, a hajóskapitányok legnagyobb politikusa visszatérhet a Cotroceni-palotába. Vajon mennyire meglepő, mennyire mulatságos, mennyire szomorú, vagy éppen optimizmusra okot adó tény ez? Vajon valóban véget ért ma valami, vagy sokkal inkább most kezdődik igazán? 

Az események egymásutániságának kimerítő összefoglalása itt elolvasható, nem bocsátkoznék fárasztó részletekbe ezzel kapcsolatban, viszont a körvonalazódó romániai politikai-gazdasági-társadalmi helyzet tekintetében van néhány sejtésem. Mely sejtések azokat is érdekelhetik majd adott pillanatban, akik most örülnek, azokat is, akik esetleg falba vernék a fejüket, de azok számára sem teljesen érdektelenek, akik közömbösen-egykedvűen veszik tudomásul: nem csupán romániai, de európai értelemben is az elmúlt évtizedek legnagyobb politikai túlélőjével állunk szemben. Traian Băsescu ma – ha nem is közvetlenül, de e döntés révén indirekt módon mindeképpen – bizonyítja, hogyan lehet politikai ellenfeleit, illetve az általuk felvállalt ügyet magát nevetségessé tenni.

Azazhogy látszott ez már ama referendumba öltöztetett, ominózus július 29-én is, amikor állítólag Orbán Viktor magyar miniszterelnök segédletével, a romániai magyarok jelentős távolmaradása okán nem jött össze a balliberális forgatókönyv. Szóval marad Traian, és ahelyett, hogy bármi is véget ért volna, folytatódni látszik egy parttalan állóháború, amelynek – mint annyiszor elmondtam már – nincsenek és nem is lesznek nyertesei. Semmi más nem következhet ugyanis, hiszen Băsescu mindenáron süllyesztőbe küldését mindenáron eszközökkel nyélbe ütni akaró szocdem-liberális koalíció többszöri, nem csupán szimbolikus, és a mai döntés fényében döntő veresége a továbbiakban hatványozott frusztrációs hatásmechanizmusokat vált majd ki.

A „ki képviseli az országot?” - jellegű gyermeteg viták példázzák csak igazán, milyen mélyek a régi-új államfő és politikai ellenfelei között húzódó, demokráciaromboló lövészárkok, milyen zsigeri és irracionális a mindent felülíró szembenállás. Amelybe az is beleférhet, hogy az USL kormány újra kezdeményezi majd Băsescu leváltását, és ezzel tragikomédiába illően járatja le jobb időket is megélt önmagát. Nem valószínű, hogy erre vetemednének. Abban viszont legyünk egészen biztosak, hogy puskaporos ősz elé nézünk, hiszen már a legforróbb nyilatkozatokból is kiderül: semmiféle párbeszédre vagy együttműködésre nem számíthatunk a kormánypárt és a visszatérő államelnök között. Mindeközben tény, hogy van egy 5 milliárdos hitelkeretünk, amelyet néminemű politikai stabilitás fejében hagyott jóvá az IMF és az EU, úgyhogy többszörösen is izgalmas a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy ez a több hétig késleltetett (nem élvezet!!!) döntés már így is milyen negatív gazdasági következményekkel járt.

Lényeg a lényeg: Băsescu több éves Dâmboviţa-parti böfögő és zsigeri alapon taposó politizálásának következményeit szemlélhetjük most, amely semmi másra nem volt jó, mint hogy fel- és átnevelt, valamint megerősített egy olyan politikai ellenfelet, amely hasonló eszközökkel, hasonló módon vág vissza a sérelmekért. Amely a csakazértis-csakazértse logikájú, lebutított, primitív és agresszív politikai stratégia alapján működik. Szemet szemért, fogat fogért, ennyire egyszerű és ennyire aggasztó.

És hogy ránk, erdélyi magyarokra nézve mit jelent mindez? Semmi újat ahhoz képest, amit már milliószor leírtam. Várjuk az Igazság Napját egy olyan Romániában, amelyben pillanatnyilag semmilyen biztosíték nincs arra, hogy kivívott kisebbségi jogainkat valaki is be akarja/fogja tartani, hogy saját tulajdonunk, ingatlanaink fölött mi rendelkezünk és hogy ha netán arra adjuk a fejünket, hogy a törvényt alkalmazni és betartani akarjuk, nem ébredünk esetleg börtönbüntetés vádjával a nyakunk köré tekerve... Nos aki hátradőlni készül, vagy vállon veregetni magát július 29-i bölcs döntéséért, netán pezsgőt bontani egy velejéig átpolitizált (jog)állami intézmény döntése kapcsán, ne ragadtassa el nagyon magát. A jelenlegi romániai hatalmi játszma tekintetében aligha jöhet el az igazság napja, és ha igen, a mai semmiképpen nem az. Az, hogy mi, erdélyi magyarok – esetenként ránézésre is nyilvánvaló igazunkat – csak tiltakozva tudjuk a világ tudomására hozni, hogy egyáltalán idáig fajulhatott az igazságszolgáltatás malmainak jótékonyan őrlő munkája, köszönhető annak az embernek is, aki ma, ha nem is tetőtől talpig dicsőségesen, de visszatér elfoglalni az őt jogilag mindenképpen, erkölcsileg fene tudja milyen mértékben megillető széket. Még mindig arról az emberről van szó, aki – bár a sorok (sörök?) között odabökött egy köszönömöt a bőre megmentéséhez mindenképpen hozzájáruló erdélyi (székelyföldi!!!) magyaroknak, tulajdonképpen ekképpen vélekedik autonómia-igényükről: "Hogy gondolják, hogy egy román államfő az alkotmányt megsértve odaad egy darab területet, hogy az autonóm legyen? Vagy mit gondolnak, ez itt a Dnyeszteren túli terület?"

Hát valóban nem a Dnyeszteren túli terület ez itt, hanem egy európai, állítólagos jogállam, amelyben a többségi politikai elit vérre menő, agresszív egymásnak feszülése hosszú időre zárójelbe teheti a magyar közösségi törekvéseket, illetve esetenként tökéletes eszközt (magyar kártya, ugye ugye) szolgáltathat a háború megnyeréséhez mindkét oldal számára. Hogy történik mindez a parlamenti választások előtt alig 2-3 hónappal, szavatolja csak igazán azt, hogy kő kövön nem marad. Mert aminek ma látszólag vége szakadt, most kezdődik csak igazán.