Hiszünk Erdélyben, kár hogy Erdély nem hisz bennünk

H_A Címkék: kampány RMDSZ EMNP romániai önkormányzati választások Toró2012.06.12. 23:21

Amint előrelátták oly sokan, vége lett a romániai választási kampánynak, sőt, immár eredményekről is beszélhetünk. Gondoltam, megvárom amíg mindenki belenyilatkozik a világba, értékel és levonja a messzemenő következtetéseket. Ez az idő arra is jó volt, hogy megpróbáljam ne zsigerből értékelni az értékelő szónoklatokat, hanem sokkal inkább az ehhez szükséges cinikus mosollyal. Merthogy az utórezgések, a különféle bele- és mellémagyarázások tekintetében cinikusan bravúrosat alakítottak  azok, akiknek még mindig nem jutott el az agyukig: ami nem megy, azt kár erőltetni. A frusztrációra épített önjelölt státus és a fajmagyar retorika nem ekvivalens a választási sikerrel.

Az erdélyi üzlet nem jött be a Fidesznek, ezt már sokszor és sokan elmondták, leírták. Tény, hogy az egyértelmű pozícióvesztések mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sok helyen felülmúlta négy évvel ezelőtti eredményeit.  Ez jó. Azonban egyáltalán nem megnyugtató az, hogy Szatmár és Maros megye immár minden szinten román pártok kezébe került. Tudom: erről is nyilvánvalóan az RMDSZ tehet, mint ahogy arról is, hogy a magyarok otthon maradtak, és arról is, hogy nem maradtak otthon.  

Megosztó jelölteknek köszönhető a magyarság távolmaradása egyes városokban jelentette ki Toró T. Tibor. Toró értékelése szerint Marosvásárhely egyértelműen az RMDSZ csúfos veresége.

Remélem, hogy a valamivel magasabb részvételi arányhoz az EMNP jelenléte is hozzájárult, mivel a kampány fő célja a politikából eddig kimaradtak mozgósítása volt mondta az exit-pollok eredményeinek publikálása előtt Toró T. Tibor.

Namármost kedves barátaim! Szerencsére most sem kell szembeköpnöm magam semmiért, amit korábban írtam Fidesz nyúlványékról. Ez a két, egymásnak frontálisan ellentmondó kijelentés egyazon szájból, ráadásul az úgynevezett rendszerváltásra készülő legfiatalabb – és mint kiderült – a választás tanulságai szerint mikroszkopikussá zsugorodott párt elnökétől jóval több, mint nevetséges. Nem pusztán arról van szó, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt újra beleröhögött az erdélyi magyarok képébe, mintegy zárójelbe téve vasárnapi döntésüket. Arról is szó van, hogy az önkritika gyakorlására képtelen, Magyarországról importált Viktor-féle arroganciával azt a látszatot próbálja kelteni, hogy minden rendben van.

A nagy igazság azonban teljesen más, üzenném a  lassan önmaga karikatúrájává visszafejlődő pártelnöknek és kampánycsapatának. A nagy igazság az, hogy minden sebből vérző negatív kampányotok senki mást nem mozgósított, mint a román nacionalistákat. Akik így EB idején a focimeccs helyett mégis a szavazóurna mellett döntöttek. Az a tény, hogy magyarjaink nagyon sok helyen otthon maradtak, a ti, meg anyaországi pártfogóitok kizárólagos érdeme. Fidesz segédletű szarkavarásotok a román nacionalisták állóvizén kívül semmilyen más állóvizet nem késztetett hullámzásra. Pontosítok: sok helyen mozgósításotok eredményeképpen az általatok képviselni óhajtott magyarok inkább az USL-re voksoltak, nem ritkán éppen egyházi segédlettel. Aki nem hiszi, járjon utána, a lóláb bizony ki fog lógni. 

De tudjátok mit? Egyetértek kampányotok főnökével, akinek minden bizonnyal sokat köszönhettek.  Aki szerint a választásokat nagyban befolyásolta a gyűlöletkampány, ami az emberekben elültette a félelmet. ”Olyan mélyre süllyedtek egyesek, amit kampányban is elfogadhatatlannak tartunk” - fogalmazott Demeter. Helyeslem, ennél mélyebbre szerintem sem süllyedhettetek volna.  A képlet pedig ezúttal is rendívül egyszerű: a mocskolódás, a dixielandes hangoskocsi és a fergeteges gitárestek továbbra sem egyenértékűek a konkrét eredményekkel, és a felelős, valóban komolyan gondolt kisebbségi politizálással. Ugyanis amíg ti azzal voltatok elfoglalva, hogy futószalagon gyártsátok a viccesen lejárató filmecskéket, képecskéket, okádtátok bele az éterbe és a való világba a szennyet, és Tőkés Lászlót mindenhova elhurcoltátok, hogy posztkommunista rémálmairól tartson végeérhetetlen előadásokat, mások kampányoltak. Amíg ti az RMDSZ mindent felülíró lejáratási szándékával kampányoltatok, addig mások saját megvalósításaikról beszéltek: amelyekben nem mellesleg benne volt a hibák is és rossz döntések beismerése, de a konkrét elképzelések vázolása is.

Természetesen naivitás volt azt gondolni, képesek lesztek méltósággal elviselni, hogy miközben tartalmatlan ígéretekbe csomagoltátok Erdélybe vetett utolérhetetlen hiteteket, a magyar emberek zöme egyáltalán nem szeretne hinni bennetek. Ám ettől még a számok számok maradnak. Természetesen ki lehet őket magyarázni, és meg vagyok győződve róla, hogy minden úton-módon ki is fogjátok. Ettől függetlenül én a magam részéről megpróbálkozom az adatok tényszerűségét nem elhomályosítani irracionalitással és az általatok érzett mélységes megvetésemmel. Ami nem zárja ki azt természetesen, hogy az RMDSZ-nek egyáltalán nincs oka hátradőlni, sőt. 

Ezzel együtt és ettől teljesen függetlenül például (a többi mellett) fájdalmasnak érzem, hogy Kolozsvárott az eddigi öt helyett csupán négy magyar tanácsos dolgozhat a helyi önkormányzatban az elkövetkezendő négy évben. Ahogy végignézek a számokon, a kincses városban nevetségesen kevés szavazatot kaptatok ahhoz képest, hogy mekkora volt a magyar választók félrevezetésébe beleölt energia. Hogy miszerint és állítólag a Néppárttal együtt Kolozsvárnak hat tanácsosa lesz. Miközben riogatásokról beszéltetek, értetlenül álltatok, elhatárolódtatok és elutasítottatok. Minden olyan aggodalmat, amely arra volt hivatott rávilágítani, hogy Kolozsvár magyarsága inkább marad távol, és veszélybe kerülhet az erős önkormányzati képviselet. És Kolozsvár magyarsága inkább távol maradt, aki meg elment szavazni – baráti körötökön kívül – nem rátok szavazott. Annak dacára sem, hogy polgármesterjelöltetek egy órával az urnazárás előtt, a várható kudarcot tudatosítva,  pofakönyvén egy őszinteségi hullámra felkapaszkodva ezt írta: Ha mi nem győztünk meg, szavazzatok a másikra, de ne maradjatok otthon! Négy olyan hét után, amikor az RMDSZ ellenében minden mozdíthatót megmozdítottatok.  Az emberek zöme „a másikra” szavazott, bár az USL felfele ívelő népszerűségének betudhatóan, a PD-L irányába megnyilvánuló valós elégedetlenség és következésképpen a románok példátlan szavazási hajlandósága mellett elúszott Maros és Szatmár. Remélem örömötök és kárörömötök egyaránt osztatlan.

Summa summarum: számomra nincs különbség Szász Jenő és Toró T. Tibor között,  sem Kövér László és Németh Zsolt között. Az sem érdekel különösebben, hogy a magyarság tönkrevágására és hatba szabdalására specializálódott anyaországi szponzor felé miként számoltok el az egy szavazóra eső kampánypénzekkel. Amelyek nem mellesleg a magyarországi adófizetőket terhelik. Annak viszont nagyon örülnék, ha lenne annyi józan felelősségtudat bennetek, hogy a felelősség elhárításának hevében legalább pár napig csendben hallgatnátok, és ne fröcsögnétek szerte a világba az RMDSZ tehet mindenről típusú nevetséges és gusztustalan szólamaitokat.

Azt írtam nem olyan régen: a választási eredményekből következő felelősség vállalásához egész emberekre van szükség ahhoz, hogy a jövőben építkezni lehessen a rombolás helyett. Van egy pontja a jóérzésnek, amelyet sajnos egyelőre nem is sikerült megütnötök. Mert amíg  ti az RMDSZ falát akarjátok kínos ügyetlenséggel (áttörés helyett) repesztgetni, a nagy nemzetegyesítési erőfeszítések eredményeként magyarok helyett a Dan Diaconescu szennycsatornáján szocializálódó románok képviselői ülnek a különféle helyi tanácsokban.

Nagyon időszerű volna ezen a korántsem vidám tényen elmerengeni a választások utáni indulat-hullámok csillapodásának ölében. Ahelyett, hogy győzelmi csatakiáltásokban és a döglött macska kerítésen való átdobigálásában túllicitálnátok egymást. Ahogy igazi EMNP-seknél, MPP-seknél ez szokás. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr644584579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betamàs 2012.06.15. 00:16:39

A Fideszesek szerintem is otthon kellett volna maradjanak (úgy fizikailag, mint a propaganda szintjén), néhány ellentmondó megjegyzésem azért lenne a bejegyzéshez:
Szerintem Erdély, pontosabban a romániai magyarok az összefogásban hisznek. Én nem értem, miért sikerült megegyezni Balánbányán a három pártnak egy független jelöltben és nem sikerült Maroson és Szatmárban például. Nem tudom, a balánbányáni levegő puhitja a bikkfafejet, vagy mi van. Gonodolok itt elsősorban az RMDSZ-es bikkfafejekre. Ugyanis a másik két helyen is, meg Kolozsváron is ezt javasolta a két párt az RMDSZ-nek (plusz közös listát). Az eredmény ismeretes: poziciókat vesztett a az RMDSZ ott, ahol nem sikerült megegyezni, mig a közös független jelölt győzött Balánbányán.
Téves az a megállapitás, hogy az EMNP mikroszkópikussá zsugorodott volna, hiszen ez feltételezi azt, hogy ezelőtt az EMNP részt vett már egy másik választáson és ahhoz az eredményhez képest jelentősen csökkent a támogatottsága. Ez pedig nincs igy, hiszen ez volt az első választás, amelyen az EMNP részt vett.
Ami a konkrét eredményeket illeti, igaz, hogy az EMNP és a MPP kevesebb polgármesteri széket nyert el, mint négy évvel ezelőtt az MPP, viszont ha a megyei tanácsoslistákra leadott szavazatokat vesszük figyelembe (ezek jelentik a "legpolitikaibb" voksokat), akkor a két párt együttes aránya az RMDSZ-hez viszonyitva 17 a 83 százalékhoz, mig az MPP négy évvel ezelőtti aránya 15 a 85-höz.

H_A 2012.06.15. 12:14:43

@betamàs: Visszás kérdés ez megegyezés, egység, jópofizás. Utólag persze lehet azt mondani, hogy a megegyezés hiánya miatt történt oly sok minden. Ezért gyengültek a pozíciók, miegymás. Számomra az a kérdés, hogyan akarhatsz érdemben összefogni valakivel, ha egész politikai ajánlatod abban merül ki, hogy szidod azt, akivel állítólag közösen akarsz valamit? Én ezt nem tudom értelmezni. Másfelől, a mikroszkópikussá zsugorodást úgy értettem, hogy a nagy hangzavarhoz képest, amelyet a kampányban keltettek, hogy most jön a rendszerváltás, hogy az emberek megelégelték, stb..nos ehhez képest az eredmények lesújtóak EMNP szempontból.

H_A 2012.06.15. 19:16:47

@betamàs: Amúgy a végső eredmények, a pontosság kedvéért:
- a politikai szempontból releváns megyei tanácsosi lista alapján, a "magyar szavazatok" 85,2%-át az RMDSZ kapta (2008-ban ez 83,4% volt)
- a magyar polgármesterek 95,7%-a az RMDSZ színeiben nyert mandátumot (2008-ban ez 94% volt)
- a magyar megyei tanácsosi mandátumok 86,2%-át az RMDSZ jelöltjei kapták (82% volt)
- a magyar helyi tanácsosok 82,4 százaléka RMDSZ-es (2008-ban ez 81 százalék volt)

betamàs 2012.06.16. 15:06:27

@autognomia: Igen, mea culpa. A 83 % egy transindexes hir, 98 % százalékos feldolgozottságnál és amint jobban utánanéztem, nem a megyei, hanem a helyi tanácsosokra leadott szavazatok arányára vonatkozott. A végleges eredmény szerint, a helyi tanácsosokra leadott szavazatok aránya: RMDSZ 83,41 %.

betamàs 2012.06.16. 15:14:26

Ami engem illet, azt, hogy a „csak RMDSZ jelölt, csak RMDSZ szinekben, minden magyar szavazzon rá, aki nem, az szégyelje magát” attitűdnek kisebbségi településeken nem lesz jó vége, már a választások előtt is leirtam Kovács Péter blogján és máshol is. Tehát ezt nem csak utólag mondom. Nem tagadom, az, hogy ilyen eredmények születtek, összetett kérdés. Viszont valószinüsithető, hogy összefogással jobbak lettek volna az eredmények, a tanácsosok esetében mindeképp.
Az, hogy hogyan lehet eggyütműködni olyanokkal, akik állandóan kritizálnak, jogos kérdés.
Ám az RMDSZ vezetősége erre mindig is tudta a választ (és én ezzel általában véve egyet is értek).
1996 és 2000 között az RMDSZ tagja volt a román kormánynak. Ebben az időszakban az ellenzéki PDSR képviselői nem riadtak vissza a radikális nacionalista retorikától akkor, amikor az RMDSZ-t kritizálták (lásd például Udvardy Frigyes, A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006 – transindex adatbank, keresés Zanc vagy Iliescu szavakra, szűkités 1997-2000 periódusra)
Mindezek ellenére 2000-ben az RMDSZ szövetkezett a PDSR-vel (később PSD) és parlamenti támogatást biztositott PSD kormánynak 2004-ig. Kolozsváron is Ioan Rust támogatta az RMDSZ 2004-ben a polgármesteri székért vivott harcban. Abban az időben Emil Boc ellenzéki képviselőként a nacionalistább énjét vette elő és ilyen stilusban is szólalgatott fel (lásd például Udvardy Frigyes, keresés Emil Boc-ra, szükités 2000-2004 ianuár). Az akkori választások eredményeképp Emil Boc előszőr nyerte el a polgármesteri tisztséget (akkor a DA szövetség szineiben). Ezután a helyi RMDSZ vezetősége a tanácsokban a DA szövetséggel lépett koalicióra, amiért a központi vezetőség megdorgálta. Majd a 2004-es országos választások után, mit ad Isten, az RMDSZ országos szinten is koalicióra lépett a DA szövetséggel.
2004-2008 között a Basescu-közeli, egy ideig koaliciós partner Demokrata Párt gáncsoskodásai miatt nem sikerült elfogadtatni a parlamentben a kisebbségi törvényt.
2009-ben az ellenzékben levő RMDSZ folyamatosan kritizálta a Boc kormányt, például azért, mert magyar tisztségviselőket bocsátott ell majd az elnökválasztások után az RMDSZ ismét Basescuékkal köt szövetséget és belép a kormányba.
Jelenleg, miután az USL kormány kinyirta a magyar kart a MOGYE-n, Kovács Péter azt nyilatkozza, hogy :
„Az RMDSZ legtöbb helyen a választásokon győztes USL-vel egyezkedik, de olyan megyék és városok is akadnak, ahol a PDL a tárgyalópartner”. 
„Marosvásárhelyen és Maros megyében az RMDSZ a legjelentősebb politikai erő, nélküle sem a PDL, sem az USL nem tud többséget kialakítani. Az RMDSZ az USL-vel folytat tárgyalásokat, és Kovács szerint nem kétséges, hogy megyei alelnöki és marosvásárhelyi alpolgármesteri tisztséget kap”. 
(itthon.transindex.ro/?hir=29700 ).
Tehát ime, lehet ezt csinálni, csak akarni kell.
Ami magát a kritizálást illeti, a két jobboldali pártnak nincs és nem is lehet az RMDSZ-étől nagy vonalakban eltérő programja, a kritikák a célkitüzések megvalósitásának eredményességét, a korupciógyanus eseteket és az erőpolitizálást érintik. Én a harmadik kritikát megalapozottnak találom - ez a magatartás gátolta meg az együttműködést a legtöbb helyen, az első kettőt többnyire nem. A jelenlegi helyzetben, törvényes úton több mint valószinű, hogy nem lehetett volna lényegesen többet elérni, magas RMDSZ tisztségviselőt pedig nem itéltek el korrupcó miatt (az utóbbi napokban éppen az egyik nyert pert az ANI ellen, szerintem jogosan). Az viszont tény, hogy vannak országok, ahol a kisebbségi politizálás vagy a helyi közigazgatás nagyobb eredményeket ért el és az is tény, hogy a korrupció gyanúja bizonyos RMDSZ-es tisztségviselők esetében felmerült.
Tehát nem lehet azt mondani, hogy ezek a kritikák légből kapottak, vagy teljesen alaptalanok lennének.

betamàs 2012.06.16. 16:52:10

@autognomia: pontosabban 83,14, a helyi tanacsosok eseteben mivel volt ahol az MPP es az EMNP kozos listan indultak
süti beállítások módosítása