Az elschmittelt Demokratikus Koalíció

H_A Címkék: Demokratikus Koalíció Schmitt Pál2012.04.10. 15:38

Tudtuk eddig is, tapasztaljuk most is, hogy a Schmitt Pál ügy újabb és újabb felvonásainak száma előbb-utóbb megszégyeníti a Dallast vagy a Jóban, rosszban-t. A mai rész a Demokratikus Koalíció alakítása e témában. Vessünk egy pillantást a problémára: megvonnák Schmitt juttatásait Gyurcsányék. Tulajdonképpen alapjáraton igazuk is lehetne. És általában mindenkinek, aki úgy véli, hogy egy államfő juttatásai megvonhatók, amennyiben megbízatása "erkölcsi integritásával vagy egyes cselekményeinek jogszerűségével összefüggő körülményre tekintettel szűnt meg". Mi szükséges ehhez? Először is egy erre vonatkozó törvényjavaslat, másodszor a kétharmados többség, harmadszor pedig  a hajlandóság, hogy az utóbbi az előbbit megszavazza.

Namármost, ha a jelenlegi konjunktúrát, és felállást tekintjük, akkor legalábbis nevetségesnek tűnik akár a feltételezése is annak, hogy a regnáló kétharmad ezt itt és most átvigye. Márpedig ha ránézésre nem is, de perspektívikusan érdeke volna. Hiszen a kocka mint tudjuk, forog. Még akkor is, ha ránézésre ez nem derül ki azonnal.

Nos, mindenkivel, és leginkább a magyar emberek igazságérzetével, és adófizetői minőségükkel egyetértve gondolom azt, hogy az államfői javadalmazásról szóló (láss csodát: január 1. óta hatályos) sarkalatos törvény ebben a formában vérlázító. (Ja, és nem érdekel, hogy máshol a világon miként van.) Szóval az van, hogy Schmitt Pált, akárcsak a korábbi köztársasági elnököket - függetlenül hivatali idejük hosszától, és függetlenül attól, hogy emlegethető-e egy napon velük - életük végéig államfői (jelenleg havi 1,5 millió forintos) tiszteletdíj, emellett lakás- és gépkocsihasználat, valamint titkárság illeti meg. Elég nagy falat ez a jó magyar embereknek, így a DK számításai még inkább mellbevágóak. Arról volna szó, hogy SP évi 25-30 millió forint juttatáshoz jut.

Tehát még egyszer: egyetértek mindenkivel, még a DK-val is, aki úgy véli, és jogosan úgy vélheti, hogy ez minden eddig kiosztott salleren és kokin túltesz. Anélkül, hogy ezt a mai nyilatkozatot egy hatalmas, sokrétű, bonyolult játszma részeként értelmezném, és indokolatlanul nagy jelentőséggel ruháznám fel.

Azt gondolom viszont,  hogy az effajta ellenzéki, ráadásul gyurcsányközeli be- és kiszólások ismét csak érveket szolgáltatnak ama - általam is már sokszor vázolt - evidencia alátámasztására, amely szerint röhejesen nincsen ellenfele ma a Fidesznek, és szánalmasan távol állunk bármiféle pragmatikus változási iránytól.

A Demokratikus Koalíció jelen esetben úgy gondolta, ha Gyurcsány kámforként eltűnt szakdolgozatának magas labdája feldobásra került, illene lecsapni egy hasonló böszmeséggel: ha az Országgyűlés nem veszi tárgysorozatba az indítványt, Schmitt Pált kérik arra, hogy mondjon le az ellátásról.

Én azt remélem, hogy egy Schmitt Pálhoz hasonlóan (egyébként teljesen jogosan!!!) megszégyenített és megalázott államfője nem lesz Magyarországnak többé. De látni kell, hogy ez az ember nemcsak hogy nem mondott le önként és azonnal mandátumáról, de miután nagy nehezen le is mondott nemcsak hogy nem tűnt el egy szó nélkül a balfenéken, de perbe szándékozik fogni a Semmelweis Egyetemet.  

Ja, és ha nem hajlandó lemondani mindezekről, akkor lécci lécci, legalább a lakáshasználati jogot ne vegye igénybe – mondja Molnár Csaba hangján a DK. Merthogy a Blikk azt írta: Schmitt saját budai villája előtt általában nem magyar rendszámú autók parkolnak, amiből az következhet, hogy külföldi albérlők lakják az ingatlant.  

Nem tudom mások hogy vannak ezzel, de a helyzet abszurditása már túlmutat azon, amikor csak simán elmosolyodhatnánk. Ez inkább siralmas. A bulvársajtóban megjelent hírekre alapozva röhejessé tenni egy különben egyáltalán nem érdektelen ügyet, az én szempontomból a DK amatőrizmusának újabb bizonyítéka. Gyurcsányék részéről ez itt és most egy idióta lépés, még akkor is, ha még egyszer mondom: ennek a töredéke sem járna Schmittnek. Sem most, se ezután.

De nyugodjunk meg: Schmitt Pál nem fog lemondani önként semmiről semmilyen nagyvonalú gesztus kíséretében. És tartok tőle, hogy Gyurcsány szakdogája sem mostanában fog előkerülni. Ez az Orbán-Gyurcsány-féle folyamatos, és már nagyon unalmas szar- és sárdobálás senkinek nem használ, viszont figyelemelterelő stratégiának kiváló. Se Gyurcsány, se Schmitt, se Orbán nem fogja megszívni. Az adófizetők? Na, ők igen. Azok, akiktől még elvenni sem lehet. Mert nincs nekik.  

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr674380967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.12. 19:42:36

Demokratikus Koalíció, szerintem groteszk egy összeállítás!

H_A 2012.04.13. 08:50:29

@tisztakéz: meglehetősen az. pedig nagyon kevés kellene ahhoz, hogy ez másként legyen. Gyurcsány és mások imidzse ellenére is.
süti beállítások módosítása