A Harry Potter harmadik kötetének esete az ország első emberével. De ugye nem Kövér lesz?

H_A Címkék: IMF Kövér László új államfő2012.04.03. 22:44

Mióta tudomásomra jutott: dr. Golyóstollnak mégiscsak van olyan rinocéroszbőr a képén, hogy ahelyett, hogy szégyenében a bal fenéken elhúzna a vérbe, beperelni készül a SOTE-t, úgy gondolom abba már fölösleges belegondolni, mi van ha Kövér lesz a cserejátékos, akit a rendes játékidő lejárta előtt lesz  kénytelen pályára küldeni a kormánypárt. Bocsánat, a Parlament. Whatever.

Azazhogy nem teljesen fölösleges. Figyeljük meg inkább: erőteljes imidzs porbahullás idején mindig van egy kártya, a Fidesz egyetlen kártyája, amit elő lehet kapni, nevezetesen az EU és általában a nemzetközi szervezetek démonizálása. Most Kövér Laca villogott egyet a Le Monde-nak adott nyilatkozatában: ha Csád és Nigéria kap, akkor nekünk is kell! Jár! Nekünk kijár! Majdhogynem alanyi jogon IMF hitel. Ha csak ezt az egy kijelentését veszem figyelembe, akkor is evidens: patológiai megközelítésben Kövér László paranoid skizofréniában szenved, ami engem egyáltalán nem zavarna, ha nem lenne jelenleg Magyarország első számú embere.

Politikai értelmezésben pedig ez annyit tesz, hogy a csávó elveszett a mátrixban. Nem leszünk gyarmatmondta a főnöke nem is olyan régen, és hozzátette: bár ma is sok igazságtalansággal kell szembenéznie Magyarországnak, nem szabad elmerülnie az önsajnálatban, az ugyanis a vesztesek szokása, legyengít, "felpuhítja a csontot, és gyávává aszalja a jellemet”.  

Kövér László úgy tesz, mintha kiesett volna az emlékezetéből ez a fontos részlet. Most akkor kell az a rohadt IMF hitel vagy nem? Akartok gyarmat lenni vagy nem? Nagyon fontos lenne eldönteni. Mert Csáddal és Nigériával összefüggésben követelőzni, toporzékolni, miután számolatlanul sokszor küldtétek el az EU-t melegebb éghajlatokra, legalábbis tudathasadásra enged következtetni. De ilyenkor, mint mondtam, a jól bevált módszert szokás előkapni: bűnbakot kell képezni (nem nehéz, mindig kéznél van), és az összeesküvés-elméletek szellemében a kollektív ellenségképet tolni szépen magunk előtt: „Más játszik velünk, (...) hogy megalázzon...”

Hát szerintem meg nem erről van szó, akármennyire is azt  hiszi Kövér, hogy "az igazságügyi kérdések nem érintik közvetlenül a gazdaságot". Téves. Lehet ironizálni azon, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Harry Potter harmadik kötetére tegyen le esküt, vagy mégis mit képzel ez a sok uniós gazember? Buta és primitív megközelítés. Ugyanis amit elfelejtett hozzátenni az ország jelenlegi első embere: ahhoz, hogy egyáltalán tárgyalni kezdjen velünk az IMF, tetszik, nem tetszik, az Uniónak kell rábólintania, nyilatkoznia. De az, hogy az EU-t számtalanszor bíráló Fidesz kormány, aki jelenleg a hitelkérő szerepében tetszeleg – legalábbis Kövér száján keresztül – követelődzik, és feltételeket szab, majd sértődötten odamond, hát öcsém, ez az abszruditás nonplusultrája.

És bár jó érzéssel, örömmel kellene nyugtáznom, hogy Kövér László hallott a Harry Potterről (nem ő az egyedüli) mégiscsak elborzadok azon, hogy ez az ember lehet Magyarország méltatlan ex-államfőjének méltó utóda. Aki szerint alanyi jogon kijár országának az IMF hitel, aki szerint már megint felbukkant a nagy fekete láthatatlan, csúnya ellenség, aki játszik velünk azért, hogy megalázzon, és aki szerint Magyarország számára a legközvetlenebb veszélyt nem a szegények helyzetének romlása jelenti, hanem a középosztály alsó rétegének lecsúszása.

Én azt hiszem, hogy az ilyen, és hasonló kijelentések miatt, bőven van ok aggodalomra: én remélem, hogy Kövér László nem lesz soha Magyarország elnöke. Egy olyan ember, aki az általa betöltött tisztség iránti tisztességből adódóan sem hajlandó szembenézni a ténnyel: ha az Európai Unió, az IMF mégiscsak megalázná és szórakozna vele és kormányával, teljesen jogos lépés volna részéről. Mert a megnyugtató kétharmad árnyékából semmi mást nem tesz ez a jó magyar mechanikus narancs, mint éjt nappallá téve fikázza őket. Igy aztán egyetlen lehetőség maradt e hitelezők számára – remélem Laci, figyelsz! – a maguk módján igyekeznek megértetni a drága magyar kormánnyal: ahonnan eszünk, oda nem szarunk. Nem hogy még extrába feltételeket is szabunk, és követelőzünk.

Tehát: kedves (egyelőre még/már) első embere az országnak! Kortárs klasszikusokat idézve (ezúttal nem a Harry Potter lesz), vegyük át még egyszer: az önsajnálat felpuhítja a csontot, és gyávává aszalja a jellemet . Ne feledje, kérem! Marhára nem szeretném Schmitt Pált visszasírni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr844362281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása