hacsaknem

Azon gondolkodom, mennyi impertinencia szükségeltetik ahhoz, hogy a mi mindennapi Tőkés Lászlónk, az isteni kinyilatkoztatások nagymestere, az autonómia szülőatyja, és legvitézebb harcosa, a ’89-es temesvári barikádok hőse ma úgy legitimálja istentudja hányadik pártját, hogy a másik fél „letért az útról”? 

Jóhiszemű romániai magyarként – ha el is hinném, hogy a másik út a járható – miként értékeljem azt a fröcsögő RMDSZ gyalázást, amely amellett, hogy már nagyon unalmas, semmilyen megnyugtató, értékelhető választ nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy miért lesz jó nekem, ha Orbán Viktor kegyeltje osztja majd a lapokat Erdélyben?  Egy egyszerű, ránézéses alapon  elvégzett diskurzuselemzés is kimerítően rámutat arra, hogy a logikai bukfencektől hemzsegő retorika mennyire tisztán hordozza a csúsztatásokba, ködösítésekbe burkolt semmitmondást. 

Értelmezhetetlen például számomra, hogy milyen Budapest fele indulást asszociál Tőkés az RMDSZ-el, éppen ezért szeretném felvilágosítani a szóban forgó urat : egy romániai magyar érdek-képviseleti szervezetnek – tetszik vagy sem – a román parlamentben kell helyt állnia. Nem értem miért kellene a mindenkori erdélyi magyaroknak Budapesten keresniük a mindenkori hátba veregetést.

Az Európai Parlamentben még mindig!!! az RMDSZ színeiben üldögélő pártelnök, pártvédnök és büszke szabadságharcos erkölcsi alapokra helyezi küldetését, és a napokban sorra kerülő székelyföldi turnéján félelmetesen visszhangozza a Fidesz-féle kirekesztő és megosztó rizsát.

Én tudom, hogy rettenthetetlen Viktorhoz hasonlóan Tőkés Lászlónak is az aki nincs velünk, az ellenünk van megtévesztő diskurzus a menő, de tényleg időszerű volna már végre valahára valamit felmutatni. Főleg ha már az erkölcsi alapon való politizálás magasztos eszméje mögé állunk be, amelyet az RMDSZ-ből való kiebrudaltatás feldolgozhatatlan sérelme indokol már túlságosan rég óta.

fotó: www. blog.agnusradio.ro

Bajok vannak, és ezt érzi Ady Endre, mint viharmadár, és érzi Orbán Viktor mint korunk legnagyobb államférfija –mondja Tőkés. Hát ezzel sikerült nálam kiütni valamennyi biztosítékot. Egyfelől Ady Endrét viharmadárnak titulálni majdhogynem blaszfémia, de Orbán Viktort korunk „túlzás nélkül” legnagyobb állemférfijának nevezni, majd Ady Endréhez hasonlítani ... öregem, na ez a nem semmi.

Pedig mulatságos is lehetne, ha nem lenne fölöttébb idegesítő. Ha őszinte akarok lenni, akkor inkább tragikomikus, mint a Magyar Polgári Párt násza Tőkés Lászlóval. Akinek sajátos rugóra jár az agya, két perc leforgása alatt a püspök úr sajátos memóriazavarról tett tanúbizonyságot: egyfelől egyengetni kívánja az összefogás rögös útját, mivel összefogás nélkül nincs autonómia, majd kijelenti, hogy ezután soha semmiféle összefogás nem lesz. Kommentálhatatlan.

Tehát akkor összefoglalva, vegyük át még egyszer: Trianonozás megvolt, semmi jóra nem számíthatunk az RMDSZ részéről, aki nem más mint a romániai magyar MSZP, ezért nemzetpolitikában kell gondolkodni, amihez minden magyarra szükség van. Most akkor már csak egy kérdésem lenne: hova tűnt az a nagy tömeg, aki Orbán Viktor legdicsőbb korszakában Tőkés Lászlót is piedesztálra emelte? Hogy lett az ezres hódolatból alig több tucatnyi hallgatóság?

Válasz: lehet az RMDSZ-t szidni látástól mikulásig, különféle lábszagú metaforákba és jelképekbe foglalva elrettentő példaként be lehet csomagolni, lehet az EMNP-t az isteni gondviselés egyedüli megnyilatkozásaként mitizálni, és Orbán Viktor képével ki lehet tapétázni a huzatos Kárpát-medencét is akár. De ez már kevés. Kevés, és egyre kevesebb „drága magyar ember” gyomra veszi be. Szerencsére.