hacsaknem

1 Göncz, mondhatnám, az én fogalmaim szerint nem annyira jobboldali, hanem egyre szélsőjobboldalibb, és egyben nagyon polgári fórumokat olvasgatva, ahol néhány napja folyik a patkánykingázós, bűzlő kommunistázós, fröcsögő gyűlölet retorika. (Picit talán alábbhagyott a hétvége uborkaszezon-jellege miatt, meg hát van Ezüst Medvénk is, ami valószínűleg a kisajátítás révén nagyon magyar dicsőség lesz a nemzeti kormány szájából.)

Meg hogy a hazaáruló fogalma immár simán behelyettesíthető tabajdicsabával és gönczkingával és hogy például „aki hazáját idegen hatalmaknál feljelenti, a hazája elítéléshez nevét adja mint azt ahogy Göncz Kinga és Tabajdi Csaba megtette egy egész szocialista tábor támogatásával, lehet az akármilyen színű és idológiájú egyén, golyót érdemel nem mást és pont.” És persze mindeközben Szlovákiában a kettős állampolgárság tovább szedi áldozatait, és bezzeg az senkit nem zavar a világon. Ezt a minden bajnak, rossznak kútfejét az EU-t főleg nem, és hát ideje volna már ennek véget vetni.

Azért van abban valami gyomorszorító (forgató?), hogy péládul a fenti és sok hasonló  - egyébként vállalhatatlan - mondat mentén rajzolják meg manapság a jobboldaliságot a baloldaliságtól elkülönítő, nagyon mély és markáns vonalat. És hát aki baloldali, az egyben hazaáruló is, csőcselék kommunista, köcsög gyurcsány, miegymás.

Szóval azon tűnödőm ma, „Schmittlandban” vajon mi számít hazaárulásnak? Egyáltalán létezik objektív erkölcsi vonatkoztatási pont, amelyhez képest ez definiálható volna? Azt hiszem soha nem volt ennyire ugar a magyar ugar, ennyire morális fertő, mocsár és pocsolya. Példának okáért egy 28 500 versus 47 000 forint mentén egymásnak feszülő magyar-magyar gyűlölködés ideáltipikus megnyilatkozása annak, hogy a látszólag boldog tudatlanságban élő embertömegek megvezethetősége hogyan darabolja fel vélt és valós ideológiák mentén a társadalmat.

A magyarázat rendkívül egyszerű: komoly képzavar van itt a kormány és a nemzet meghatározása között. Legyen nagyon világos: nem kell Orbán megvédje a magyar népet Európában, merthogy senki nem a magyar népet támadja. És hajlok rá, hogy Göncz Kinga se a saját nemzetét rótta meg Brüsszelben, hanem az eltévelyedett arroganciát.

Éppen ezért kifejezetten örülök annak, hogy - bár nem véletlenül pont a fent említett Szlovákiában Orbán támogatása hazaárulásnak minősül - a magyar hazafiság és szuverenitás nem nyúlik el mégsem addig, hogy az EU - Göncz Kingával vagy nélküle - ne szólhasson be, ha a „magyar emberek” imbecillis vezetői futószalagon ontják bele a vakvilágba a hülyeségeket.

Nem kötelező EU-tagnak lenni, de mivel egyelőre ez még így van, akkor egyetlen logikus következmény létezik. Tetszik vagy nem. Ha a magyar kormány kivagyiságból, kuruckodásból és elvakult nacionalizmusból, zsigerből és izomból szembemegy a „szabályokkal”, igenis lehessen Brüsszelből fenéken billenteni a „magyar emberek” akár kétharmados felhatalmazását is. Ha már az ellenzék tökéletlen ahhoz, hogy megtegye.

Mert ugye a díszmagyarban habzó szájjal kommunistázás önmagában nem ekvivalens a hazafisággal. Következésképpen a hazaárulás fogalmának újragondolására éppen megérett az idő. Mielőtt kéjes élvezettel golyót röpítenénk a „másik oldal” fejébe.